Fotógalériával

2020.07.10. 14:00

Virágos Szombathely – Lassan árnyékot ad a gaz az autóknak a Stromfeld lakótelepen

A vasi megyeszékhely nem csupán ezen részén hódít teret a természet magának. Jártunk egy kört a városban.

vaol.hu

Korábban is foglalkoztunk már a témával, hogy elkezdődött a virágosítás Szombathelyen, azonban a város egyes részein ez a folyamat magától is működik. A titok az, hogy hagyjuk a természetet, adjunk időt neki dolgozni, és utat fog törni magának. Így fordulhatott elő a nyár elején, hogy pipacsmező alakult ki a Zanati úton, vagy bokrosodott a gaz az Éhen Gyula téren, és a Kiskar utcában.

Néhány héttel ezelőtt írtunk arról is, hogy a Stromfeld lakótelep egyik parkolójában a sétáló utca mellett valósággal egy rét kezdett el kialakulni, ami nem szokványos látvány a járda és a padka közötti részen egy parkolóban. Két héttel ottjártunk után újra szemügyre vettük, hogy történt-e változás a helyszínen. Jelentjük igen, mégpedig annyi, hogy nagyjából tíz centivel nagyobb lett a gaz és sűrűsödött is. A fotókon lehet látni, hogy helyenként már akkorára nőttek a növények, hogy egy kisebb autót lassan kitakarnak. Könnyen lehet, hogy augusztusban már árnyékot is ad majd az ott parkolóknak.

Egy kisebb autót lassan el lehet bújtatni a gaz mögött a Stromfelden
Fotó: vaol.hu

Nem a Stromfeld az egyetlen ilyen rész Szombathelyen. A Vörösmarty utcában is láthatunk természeti térhódítást. Bizonyára sokaknak nem idegenek a képek, hiszen a város egyik legforgalmasabb utcájáról van szó. A járda küszöbénél szinte végig zöld növények igyekeznek minél nagyobb területet elfoglalni, ami néhány szakaszon már sikerült is. A járda másik felén, a házak oldalából kisebb bokrok nőnek ki, amik már virágba is borultak, viszont legalább felfogják a szél által mozgatott szemetet.

A Vörösmarty utcában a ház és a járda között kinőtt bokor fogja fel a szemetet, ha fúj a szél
Fotó: vaol.hu
Az utca egyik oldalán sem jobb a helyzet
Fotó: vaol.hu

A Szent István király utca is egy kifejezetten hosszú utca a megyeszékhelyen, melynek kisebb részeit már szintén elkezdte elfoglalni a természet. Már az úttesten is megjelentek a bokorrá alakult gazok, de legalább virágzik. Az egyetem homlokzatánál is elindult a növekedés, de a Bocskai István körúton is füvesedik a járda. Úgy tűnik, hogy ezúttal is az ég kék, a fű zöld, Szombathely pedig virágos.

Az úttestet is elkedzte birtokba venni a gaz a Szent István király utcában
Fotó: vaol.hu

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!