Frissen Vasból

2021.08.08. 19:16

Ízes, illatos vasvári rétesnap – Ahogy minden évben, az idén is a túrós volt a favorit

A rétesek kapták a főszerepet szombaton a Nagy Gáspár Kulturális Központ előtti téren. A járvány miatti korlátozások feloldása után az óvatosság rétesnappá szelídítette a fesztivált.

PM

– Egy csendesebb, de nagyon tartalmas közösségi élménynyel szeretnénk megajándékozni a család minden tagját ma – fogalmazott Gergyéné Szakály Georgina szervező. A legnagyobb programválasztékot a gyermekeknek kínálták. Az ovisok, kisiskolások játszóházak, kézműves foglalkozások között választhattak és koncerteket hallgathattak. A kicsit nagyobbak pedig például labdazsonglőröktől leshettek el trükköket vagy óriás gólyalábasokkal mókázhattak. A rétesporták is hősiesen állták a vásárlók rohamát.

Most három csapat vállalta a rétesek régi receptek szerinti készítését a kézzel nyújtástól a helyben sütésig. A rétesek elkészültét hosszú sorok várták tényleg türelemmel a portáknál. A sorban állók közben nem tétlenkedtek. Maguk is elleshették az alkalmi látványpékségekben a réteskészítés titkait. Ezúttal mindegyik rétessütöde maradt a hagyományos ízeknél: tökös-mákos, meggyes-mákos, almás, túrós töltelékek kerültek a rétestésztákra.

– A favorit, ahogy minden évben, a túrós rétes volt ezúttal is – monda Séfelné Horváth Ilona az Anya-lánya sütödében. Receptsorolásra nem volt idő, hisz itt is hosszú sorok vártak a készülő finomságokra, így inkább csak fontos praktikákról beszélt a rétesporta vezetője, míg égett keze alatt a munka. Hangsúlyozta: a rétes alapja a rétesliszt, ez nála alapvetés. Próbálta korábban más lisztekkel kombinálni a tészta alapját, de azt tapasztalta, hogy az egyszerű rétesliszt a legideálisabb. A nyújtás után túrótöltelék került a tésztára. Lehet, hogy akad, aki ezt előre masszaként elkészíti a hozzávalók elkeverésével.

Séfelné Horváth Ilona először a túrót morzsolta egyenletesen a hártyavékony tésztafelületre (hogy ne ázzon el), cukor került a tetejére, végül tejföllel locsolta meg a masszát, majd egy ügyes mozdulattal, abrosszal görgette rétesrúddá az egészet. Látványkonyhájukban két lánya szorgoskodott mellette és az unokák is besegítettek egy-egy hozzávaló kéz alá adásában. A vasvári rétesnapon a Petrás Mária és Petrás Alina kerámiaképeiből és Vaskó Gina fotóiból megrendezett kiállításokat is megtekinthették az érdeklődők. A felnőtteknek nótaműsort kínáltak a nagyszínpadon a szervezők, este pedig fergeteges hangulatú koncert zárta a rendezvényt Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar közreműködésével.

Kiemelt képen: Séfelné Horváth Ilona az Anya-Lánya sütöde rétesportáján

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában