Egy sikeres, szerény közösségépítő – Magas rangú állami kitüntetéssel ismerték el a vasi polgármester munkáját

Takács Péter a gratulációmra rögtön úgy reagál: segítség, támogatás nélkül semmit sem sikerült volna elérnie. Párját és az alpolgármestert meg is említi. Nagyon örül az állami kitüntetésnek, amelyet az ország fejlődésének elősegítéséért végzett kimagasló, példamutató tevékenység elismeréseként ítélnek oda. Amikor először hallott róla, a rá oly jellemző szerénységgel azt mondta: „Ez lehetetlen! Én, egyszerű falusi gyerekként hogyan kaphatnék ilyen rangos kitüntetést?”

Felsorolni sok lenne, mi mindennel érdemelte azt ki, mivel gyarapodott Kőszegszerdahely a polgármestersége tíz éve alatt. Kiváló szervező munkájának köszönhetően megújult például az orvosi rendelő, felújították a ravatalozót, új buszváró épült, játszótér, sportpark létesült, közművek, utak, járdák újultak meg. Irányításával a község rendezetté vált, vállalkozások települtek a faluba, megállt az elvándorlás és – ami kevés településre jellemző – nőtt a lakosságszám. Mi ragadja meg a figyelmét, amikor végigmegy a faluján? – kérdeztem Takács Pétertől.

– Örömmel nézelődök mindig, mert ez az én falum, gyerekkorom óta szeretem. Gyalog több mindent látok, mint autóból. Járkálás közben számbaveszem, még mit kellene rendbe tenni. Nem vagyok elégedetlen ember, tudok örülni, ha valami elkészül, de ez az állapot nem tart sokáig. Már a következő feladat köt le. Ebből is látszik, Takács Péter rendkívüli szorgalommal bír, sohasem kerülte a munkát. Polgármesterként is megfogja a lapát nyelét. Az ilyen emberek nemcsak sokra szokták vinni az életben, de ha pozícióba kerülnek, akkor húzóemberré is válnak. Ez látszik meg Kőszegszerdahelyen.

Milyen változásra a legbüszkébb? – A közösségi házra! – vágja rá azonnal. – Alapja, a régi iskola, hosszú éveken át üresen, romosan állt, pedig fontos emlék nekünk, idősebb kőszegszerdahelyieknek. Saját erőből kezdtük rendbe hozni. Az elkészült első két szobában először nőnapot rendeztünk, de sajnos nem fért be mindenki, volt is belőle sértődés. Az ötven négyzetméteres épület mára igazi közösségi hellyé lett, most százötven négyzetméternyi. Helyet ad könyvtárnak, közművelődésnek, közösségi rendezvényeknek, valamint civil szervezeteknek, már kiállítást is tudunk benne rendezni, erre is alkalmas a világítás.

Beszélgetésünk észrevétlenül átsiklik a végrehajtandó fejlesztésekre: három pályázat, csapadékvíz-elvezetés, aszfaltozás és további faluszépítés kerül szóba, de az is, hogy a közmunkások kaphatnának több pénzt. Őt hallgatva bizonyossá válik, hogy a polgármesterséget szolgálatnak tekinti. Egy percig sem a kivagyiság, a rang, a polgármesterséggel járó hatalom vezérelte a posztra.

Adódik a kérdés: milyen szerinte a magyar mindennapokban egy polgármester élete? – Aki erre vállalkozik, annak legyen elképzelése a települése fejlesztéséről. És legyen kellőképpen makacs, kitartó a célok megvalósításában. Nem egyszerű, sok küzdelemmel jár ez a munka. Egy polgármester nagyon egyedül tud lenni időnként. Sok akadályba lehet ütközni. Vannak irigyek, de ezt el kell fogadni. A családban már gyerekként azt hallottam, „inkább legyen száz irigyed, mint egy, aki sajnál”. De vannak nagy örömök is. Abban maradunk, hogy ez az állami elismerés, amit a köztársasági elnök írt alá, ezek közé tartozik.

AZ ÉV KERTÉSZE IS VOLT, A SZAKMÁT TIZENNÉGY ÉVESEN SZERETTE MEG

A kertész szakmát Takács Péter első és egyetlen munkahelyén, a Szombathelyi Kertész Tsz.-ben ismerte és szerette meg 14 évesen, nyári gyakorlaton. Leérettségizett, technikusi vizsgát tett. Munkahelyén vezetőként is megállta helyét, többször volt „kiváló dolgozó”. Harminchat év után megszűnt a munkaviszonya, de a szakmát akkor sem nem hagyta el, egyéni vállalkozó lett. 2013ban elnyerte az Év kertésze elismerést.

Kiemelt képen: Takács Péter a közösségi házban – erre a legbüszkébb –, kezében az augusztus 20-án átvett magas állami kitüntetés