Frissen Vasból

2021.09.20. 11:30

Kétnapos néptáncos élmény Gencsapátiban: Vincze Ferenc-verseny és Gencsi Söprű fesztivál – fotók

Gencsapáti Intenzív, két­napos néptáncos élményt kínált Gencsapáti. A 6. Vincze Ferenc szólótáncversenyen és a 24. Gencsi Söprű Regionális Néptáncfesztiválon is szakmai zsűri értékelte a látottakat.

VN

- Mindig örömmel jövök, budapesti lévén, örülök, hogy láthatom, mi zajlik az ország táncéletében, hol tartanak, milyen színvonalon táncolnak, mennyire működnek a közösségek – mondta értékelésében a zsűri elnöke, Sztanó Hédi néptáncos, néprajzkutató, filmrendező, a Hagyományok Háza médiatárának munkatársa, aki az országban sok helyen zsűrizik, és harmadszor vett részt a gencsapáti rendezvényen. 46 éve tevékenykedik a szakmában.

Kiemelte: a magyar néptáncmozgalom lényege, hogy közösségeket teremt a tánc és a zene erejével. Ez egy többnemzetiségű vidék, megjelennek a nemzetiségi – német és horvát – táncok, és a vasiak mellett más hazai csoportok is, évek óta visszatérő vendég az erdélyi Györgyfalva is.

A fesztivál ereje abban van, hogy találkoznak a néptáncosok, és megnézik egymás produkcióit, amely mind-mind örömforrás annak, aki nézi, és annak, aki csinálja.

A Vincze Ferenc szólótáncversenyt Sztanó Hédi úgy foglalta össze, hogy ha egy gyerek a szülő támogatásával felkészül, és felmegy a színpadra, és szépen mozog, anyanyelvi szinten táncol, akármilyen kicsi szókinccsel, ha csak pár lépéssel, de jól érzi magát benne, már nyert ügyünk van, mert így felnő egy újabb generáció, aki nemcsak a színpadon, hanem a nézőtéren is fogja szeretni a nemzeti tánckincsünket.

- Vas megyében nagyszerű táncpedagógusok dolgoznak, különböző színvonalon, de nagyon jó pedagógiai munkákat végeznek – hangsúlyozta a zsűrielnök. – Ez is visszavezet oda, hogy ezek a közösségek megmozgatják a gyerekeket, és ahelyett, hogy nyomkodnák a mobiltelefont, vagy egész nap ülnének a számítógép előtt – amit a covidos időben muszáj volt, mert még az oktatás is online zajlott – vágynak arra, hogy közösség részei legyenek. Tánccal meg énekkel jól el lehet tölteni az időt.

Vincze Ferenc szólótánc verseny 2021 díjazott szólisták

Gyermek kategória: (8-12)

Gyöngy illetve söprű díjat kaptak:

Varga Veronika – Molnár Rozália

Babos Blanka- Babos Bendegúz

Molnár Luca – Molnár Bence (kísérő)

Gellén Alíz – Lipusz Bendegúz

Szűcs Levente Zolta

Sipos Benedek-Tóth Nimród

Vincze Ferenc díjat kapott: Kővári Barnabás

Serdülő kategória: (13-16)

Gyöngy illetve Söprű díjat kapott: Sárközi Vajk, Hergovics Adél

Vincze Ferenc díjat kapott: Völgyi András Barnabás, illetve a Kovács Anna-Szőllősi Bence páros

Ugrálós kategória (16-20) (a kategóriában a szakmai zsűri nem adott ki Vincze Ferenc díjat)

Gyöngy illetve Söprű díjat kapott:

Molnár Gabriella- Móritz Gergely

Sipos Hanna- Bődi Áron

Dreiszker Sára

Fekete Zsófia

Horváth Boróka – Bozzay Blanka

Verbunkos kategória (20-35)

Gyöngy illetve Söprű díjat kapott:

Csollány Boglárka – Gerlecz Gábor

Ferencz Anna- Gerencsér László

Kristóf Tamás

Vincze Ferenc díjat kapott: Balogh Anna Zsófia-Balogh Ádám és Korbacsics Vera – Mesterházi Tamás

„Söprögetős” kategória (35-)

Gyöngy illetve Söprű díjat kapott: Milisits Éva – Krizmanich Gergely

Vincze Ferenc díjat kapott: Horváthné Ávár Judit-Siposné Pósfay Luca

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában