A drámapedagógiai társaság gyémánt oklevelet adományozott Horváth Barnabásnénak

– Jó volt újra találkozni azokkal, akikkel a színjátszó találkozókon együtt szoktunk lenni – meséli Marika a Marczibányi Téri Művelődési Központban megtartott ünnepélyes átadóról. A drámapedagógiai társaság régi adósságát rója le azokkal a pedagógusokkal szemben, akik hosszú évek óta serénykednek a gyermekszínjátszó csoportok felkészítésével – írják annak a könyvnek az előszavában, amit erre az alkalomra adott ki a színjátszó találkozók szervezője. A Gyémánt- könyv című kiadvánnyal is megajándékozták az elismert szakembereket, mindegyikükről fotó és rövid bemutatkozás olvasható benne.

Marikáról nehéz elhinni, de matematika–fizika szakos tanár, ezenkívül 16 éven át éneket is tanított. Emellett a színjátszás, a kóruséneklés már középiskolás kora óta része volt az életének: – A hagyományőrzés nem kényszer volt, hanem belenőttem, ez volt az életem. A szülőfalujából, Csipkerekből hozott alapokon Csehimindszenten is tovább éltette a betlehemezés, a pünkösdölés hagyományát és 15 évig vezetett felnőtt színjátszó csoportot is. Az első Pöttyös csoport 28 kisgyerekkel 1978-ban, az óvoda avatóünnepségére állt össze. A szülők pöttyös szoknyácskákat varrtak a kislányoknak, onnan lett a név.

Attól kezdve egy év sem múlt el, hogy ne tanultak volna új darabot. Nemzedékek nőttek fel azóta, ma már a szülők hozzák gyerekeiket. Marikáról most, hogy túl van a nyolcvanon és több mint egy tucatnyi arany minősítésen, már nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy egyéni színt vitt a gyermekszínjátszásba, mondhatjuk azt is: műfajt teremtett. A mondókákból, dalokból, táncokból álló hagyományőrző műsort ő ugyanis mindig valamilyen történetre fűzi fel. Méghozzá nem is akármilyenre: a sztorik megtörtént eseményeken alapulnak, amiket a csipkereki szájhagyományból ment át az utókornak. A középpontban szinte mindig valakinek a megtréfálása áll. Így kerülhetett színpadra Kungyorné a „kábosztásban”, Dóka Káró, akinek a mellére karácsony éjjelén ráült a boszorkány, vagy a bakancscsá vált „szentütt” története, ami a szentelésre összekészített ételek tolvajából űz tréfát. A Piperéstik láncmeséjét gyerek és felnőtt is mulatva hallgatja végig a kertbe szabadult baromfi által okozott bonyodalmak hosszú sorával. Előfordul persze, hogy meglévő irodalmi alkotást dolgoznak fel, de azt is amúgy Pötytyös-módra.

A díszlet alapját szinte mindig egy kettős létra alkotja, a kellékek valódiak, a poénokkal tűzdelt szöveg az ízes paraszti fordulatokat őrzi. A Pöttyös csoportba rangot jelent bekerülni. Marika az óvodai ballagáson megjelenik a pöttyös szalaggal, és a gyerekek már tudják, hogy miért. – Fegyelmezett gyerekeket válogatok ki, fiúkat, lányokat vegyesen. Cigánygyerek is mindig van a színjátszók között. Nem tarthat vissza senkit az, hogy nem mer egyedül kiállni a színpadra. Mindig fogják egymás kezét, senki sincs egyedül. De számunkra nem is az előadás, a taps, az elismerés a legfontosabb, hanem a próbák. Itt olyan közösségek tudnak kialakulni, amelyek egy életre szólnak. Marika – bár persze örül az elismerésnek – az igazi sikert abban látja, amikor visszajön a középiskolás, és elmondja, nem fél a szerepléstől, szép beszédet, jó kiállást, biztonságérzetet hozott magával a színjátszós évekből. Abban, hogy a szülők mindenhova kísérik a csoportot, és őt minden aranyérem után szeretettel köszöntik. Abban, amikor a volt „pöttyöse” a maga falujában tökéletesen viszi tovább a nála tanult színjátszó hagyományt.

Abban, hogy a felnőtt színjátszó csoportjából hét házasság köttetett, és mindannyian a faluban maradtak. – Töröm az agyam, hogy mi lesz a mostani darabunk – töpreng a rendező, akiről ne is gondolja senki, hogy nyolcvankét évesen már visszavonul a csoportvezetéstől. – Mondom a gyerekeknek: gyertek, mert csak akkor tudom kitalálni az új darabot, ha látlak titeket. Soha nem tudni előre, hogy mikor lesz a próba. Amikor ráérek, kinézek az utcára, szólok néhány anyukának, és a tucatnyi gyerek rövidesen mind tudomást szerez róla, hogy várom őket.

Kiemelt képünkön: A hagyományőrzés nem kényszer volt Horváth Barnabásné Marika számára