Keresik a kivitelezőt

2021.10.12. 11:30

Új utcát nyitnának Szombathelyen – Kiírták a közbeszerzést az összekötő szakasz megépítésére

Kiírták a közbeszerzést a Körmendi és a Jáki utat összekötő út megépítésére. A kivitelezőt még keresik, ám az út nevére már benyújtotta javaslatát Ágh Ernő önkormányzati képviselő: legyen a neve Szent Kvirin utca.

Polgár Patrícia

A Körmendi út és a Szent Gellért utcai körforgalomnál tartott sajtótájékoztatót szombaton dr. Hende ­Csaba országgyűlési képviselő és Ágh Ernő, a városrész önkormányzati képviselője. – Hat éve terveztettük meg az összeköttetést, ám a kiépítése már akkor sem fért bele a városi költségvetésbe. A forrást dr. Hende Csaba képviselő úr támogatásával a Területi Operatív Programból tudjuk biztosítani – mondta. Hozzátette, hogy az elmúlt évek egyeztetéssel és problémamegoldással teltek. Október elején kiírták közbeszerzésre a kivitelezési pályázatot. Csaknem 700 millió forintot fordítanak a munkálatokra – ez tartalmazza az út és a hozzá tartozó gyalogos- és kerékpárút, a közvilágítás kiépítését. Emellett autó­buszöböllel és körforgalom kialakításával vonnák be a városi tömegközlekedésbe a Jáki úti temetőt. Az építtetőt januárban választják ki, akinek 12 hónapja lesz a kivitelezésre, így az utca várhatóan 2023 januárjában készül el.

– Két kormányzati döntés is született a belváros útjainak tehermentesítésére: a Jáki és Körmendi utak összekötése és az úgynevezett Észak-keleti körgyűrű kiépítése – tájékoztatott dr. Hende Csaba képviselő, majd elmondta: az előbbi beruházás az előző fejlesztési ciklushoz tartozik, amiben mintegy 200 milliárd forint érkezett a kormánytól Szombathelyre. A 2021– 2027-es ciklusban egyharmaddal több, csaknem 300 mil­liárd forintot sikerült kiharcolni a városnak.

Kiemelt képünkön: Ágh Ernő és dr. Hende Csaba

Ezek is érdekelhetik