Frissen Vasból

2021.11.12. 07:00

Négy évszakos lovaspálya épült Kőszegen – fotók

Átadták a Kőszegi Evangélikus Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium tangazdasága területén elkészült négy évszakos, 1500 négyzetméteres lovaspályát. A Márton-napi újbor bemutatóhelyszíne is volt a TEKI tangazdasága.

Tóth Kata

Cseh Gábor, CSG, Vas Népe

Fotó: Cseh Gábor

2021. 11. havának 11. napjára, 11 óra 11 percre hívta vendégeit az átadóra az iskola. A meghirdetett időpontban Mesterházy Balázs igazgató köszöntötte a megjelenteket. Mint mondta, évek óta arra törekednek, hogy a tangazdaság területén minél színvonalasabb feltételeket biztosítsanak mezőgazdasági képzésükhöz. Elsősorban Nagy Szabolcs László tangazdaság-vezető munkáját köszönte meg: ő volt a motorja annak, hogy az 50x30 méteres, mintegy 3 millió forint intézményi költségvetésből megvalósult pálya megépült az elmúlt hónapokban. Lovásztanulóik, bértartóik is használhatják majd a területet, és akár jövő tavasztól lovagoltatásra is lesz lehetőség, mondta. Zsóri-Ments Orsolya iskolalelkész áldotta meg a pályát.

Egy igét vitt az alkalomra: A rómaiakhoz írt levél 12. fejezetének 2. versét, ami így hangzik: „És ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.”

Márton püspökre emlékezve elmondta, pogány család gyermeke volt, aki életében egy másik igazodási pontot keresett: 12 évesen jelentkezett katekumennek, meg akarta ismerni a kereszténységet. Három év múlva besorozták katonának, de társai ott is felismerték, hogy más, mint a többi katona. Márton Krisztus szolgájává lett, elköteleződése példa lehet számunkra is, mondta a lelkész, majd Luther Mártont is említette, akinek egy nappal korábban volt a születésnapja. Számára is fontos volt az Istenbe vetett hit és hűség. Mire az iskola lovaspályája elkészült, kóstolható lett az újbor. A pálya kerítésétől néhány méternyire Kampits Ernő, az iskola tanára, borász terített meg a fehér, a rosé és a vörös bor mellett.

Arról is beszélt, milyen átváltozáson ment át a szőlő, míg must, aztán bor lett belőle, aztán megkínálta a vendégeket. Márton-nap alkalmából Gedeon, a gúnár és tojó párja is tiszteletét tette az eseményen. A tangazdaság két szürke színű magyar lúdja a tanpályán gyakorló 10. osztály lovasaihoz azért nem merészkedett közel.

Kiemelt képünkön: Nagy Szabolcs László, Mesterházy Balázs és Zsóri-Ments Orsolya a négy évszakos, 1500 négyzetméteres

lovaspálya előtt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában