Évértékelő

2023.01.02. 13:58

Jól kezelik a válságot: Vasvár megőrizte stabilitását

Dolgoztak a város csapadékvíz-elvezetésén, megoldották a szennyvíz-hálózat problémáját, klímaberendezést kapott néhány közintézmény – ezekről is beszélt Tóth Balázs polgármester, akit a 2022-es esztendő értékelésére kértünk.

Merklin Tímea

Fotó: © Cseh Gábor

- Nyugodtan vártuk az évet, abban bíztunk, hogy a pandémia lecsengése után végre nem válságkezelésről, a szolgáltatások fenntartásának nehézségeiről fog szólni az önkormányzat működése 2022-ben. A háború kitörése a szomszédunkban és az energiaárak elszabadulása azonban jelezte, hogy az idei év sem a nyugodt építkezésről fog szólni. Ennek ellenére sok mindent sikerült megvalósítanunk a terveinkből, a város legnagyobb önkormányzati beruházása a csapadékvíz elvezető rendszer III. ütemének kivitelezése volt – tudtuk meg a polgármestertől. 

–  Öt helyszínen, Mártírok utca, Egres árok, Dózsa utca, Góré utca, Vasvári Pál tömblakásoknál történt beavatkozás 300 millió forint értékben. Több mint két kilométer árok került burkolásra. A város domborzati viszonyai miatt az intenzív csapadékhullás rendszeresen okozott problémát az elégtelen vízelvezetés miatt. A harmadik ütemmel, ha teljesen nem is szüntettük meg, de jelentősen csökkentettük károkozás veszélyét.  

 Tóth Balázs az eredmények között sorolta, hogy megoldottak egy régi problémát a szennyvíz-hálózatban, az Újlaki utcából végig nyomott vezetéken jut el a szennyvíz a tisztítóba, és többet nem lesz bűzhatás az Alkotmány utcában.  Folytatták az intézmények felújítását, fejlesztését, hogy minél kellemesebb környezetben vehessék igénybe az ügyfelek a szolgáltatásokat. Ennek érdekében klímaberendezést szereltettek a könyvtárba, az egészségházba és a polgármesteri hivatalba, megújult az iskolai étkező, árnyékoló került az óvodába. Új parkolóhelyeket alakítottak ki az egészségház udvarában.

A polgármesteri hivatal tetejét le kellett cserélni, új díszes tetőablakok készültek és pótlásra kerültek az elkorhadt födémgerendák is.  Teljesen megújult az informatikai rendszer a művelődési házban és az egészségházban. Számítógép vásárlással segítették a mentőállomás működését, és laptoppal jutalmaztak - immár harmadik éve - három végzős általános iskolást a nyolc évnyi kitűnő tanulásért és közösségi munkáért. 

A város kedvelt pihenőövezete a Csónakázó tó és a Szentkút környéke, ahová szívesen sétálnak a vasváriak és a városba látogatók is. Felújították a Keresztút szobrait, és új világítást kapott a fürdőtől a Szentkútig vezető sétány. Megszépült a Csónakázó tó környéke, erdei bútorokkal, parkolóval, szalonnasütőhellyel bővült a tó és környezete. A zártkerti fejlesztések folytatásaként új burkolatot kapott a Hegybíró dűlő és felavatták az út mellett lévő kőkeresztet és harangot.   

A város utcái közül a Hármashegy III. és a Derkovits utca aszfaltozására került sor.  

A város történelmi múltjának feltárása érdekében folytatódtak az ásatási munkák a Szent Mihály dombon. A városnéző séták helyszíneit egy igényes, szép kiadványban örökítették meg. Miután az előző évben megvásárolták a motorekét, amit egy vasvári iparos készített 1928-ban, méltó kiállító helyet építettek neki a Békeház udvarában, ahol egy másik épületben, az Ezredesházban megkezdte működését egy igényesen kialakított kávézó.  

A polgármester a jövőre tekintve kiemelte, hogy a megnövekedett igények miatt bővült az óvodai csoportszám, és szerencsére óvónőket is tudtak a városba csábítani.  Büszkén említette, hogy Vasvár ismertségét növelte, hogy élő adásban szerepelt az országos médiában és filmet forgatott két tévécsatorna is a város nevezetességeiről. 

Tóth Balázs úgy összegezte a 2022-es évet, hogy kedvező évet zártak, a város gazdasági helyzete stabil, a Vasvár székhelyű vállalkozások dinamikusan fejlődnek, aki munkát keres, az el tud helyezkedni. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában