Ledolgozzák az ügyeket

2023.04.11. 20:00

Szigorú fellépés az embercsempészekkel szemben - Csaknem 300 külföldi a szombathelyi börtönben, 44 országból

A Vas vármegyei bíróságokon tavaly a büntetőügyes eljárások 87,5 százaléka egy éven belül befejeződött. A szervezetre azonban jelentős terhet rónak az embercsempészettel kapcsolatos ügyek.

Horváth László

Képen: Dr. Szabó Sándor, a Szombathelyi Törvényszék elnöke

Fotó: Unger Tamás

A Szombathelyi Törvényszéken tartották meg az összbírói értekezletet, itt nyilatkozott lapunknak dr. Szabó Sándor, a törvényszék elnöke.     

-Az értekezlet a 2022. év eredményeiről szól, a számokat a 2021-es adatokkal lehet összehasonlítani – kezdte az elnök. – Tavaly az ügyek 87,5 százaléka egy éven belül befejeződött. A büntetőeljárásban a folyamatban lévő egy éven túli perek aránya a 2020-as 15,9 százalékról 2022-ben még tovább, 7,87 százalékra csökkent. Jelenleg nincs 2 éven túli ügy folyamatban. A polgári eljárásokat nézve az állapítható meg, hogy jelentősen csökkent a két, illetve öt éven túli ügyek száma. Míg 2020-ban 16 ilyen per volt folyamatban, addig tavaly öt­.     

Forrás: Unger Tamás

Az elnök kiemelte: Vas határ menti vármegye, ezért az embercsempészettel összefüggésbe hozható bűncselekmények száma jelentősnek mondható. Az ezzel kapcsolatos bírósági ügyteher nem kizárólag az ítélethozatal szintjén jelenik meg, hanem az elfogást követően a nyomozási bíró tevékenységénél, illetve a jogerős ítéletet követően a bv. bíró tevékenységénél is. Mivel az elkövetők rendszerint külföldi állampolgárok, a tolmácsolási, iratfordítási költség jelentős összeget képvisel. A bírói és tisztviselői létszám ezen feladatra a kiemelt szervezéssel rendelkezésre áll. Egy friss adat szerint mintegy 1400 fogvatartott tartózkodik a Szombathelyi Büntetés-végrehajtási Intézetben, közülük 282 fő külföldi állampolgár, akik 44 országból érkeztek.    

Dr. Szabó Sándor kérdésünkre kitért a Vas vármegyei bíróságok leterheltségére is. - Szükséges kiemelni, hogy a bíróságok bármilyen fokú leterheltség esetén az időszerűség követelményének megfelelve próbálják feladataikat ellátni. Az országos átlagos bírósági mutatóknál vármegyénkben általában nagyobb munkateherrel dolgozunk.    

Forrás: Unger Tamás

A bírósági döntésekről beszámoló közleményekből kitűnik, hogy az utóbbi időben az ittas vezetéses ügyekben több olyan ítélet is született, amelyben nem pénzbüntetést szabtak ki, hanem komolyabb büntetést. Mi ennek az oka? – kérdeztük az elnöktől.    

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában