2024.02.15. 14:18
Nem szűnik meg, új helyre költözik a posta Sében

Forrás: Sé közösségi oldala
Nagy Róbert, Sé polgármestere a közösségi oldalán osztotta meg a hírt:
Többször egyeztettem Németh Emil területi igazgatóval. A lobbizásunknak köszönhetően lehetőségünk nyílt arra, hogy részt vegyünk a Magyar Posta által indított partneri programban. Ennek lényege, hogy a posta együttműködést köt olyan vállalkozással, mely megfelel a Magyar Posta partnerségi elvárásainak és hosszú távon szolgálja a lakossági érdekeket.
A megoldás.
Átgondoltuk a lehetőségeinket. Kerestük a megoldást, hogy ígéretünknek megfelelően legyen postai szolgáltatás a településünkön! Újabb megbeszéléseken, tárgyalásokon, e-mail váltásokon voltunk túl és ennek eredményeként sikerült megragadni az egyetlen lehetséges alternatívát, nevezetesen, hogy a Gejzír Söröző és Lottózó legyen a posta partner falunkban. Ehhez mindenekelőtt kellett a pozitív hozzáállás az üzemeltető Horváth László alpolgármester részéről. Miután elfogadta a „felkérést”, meg kellett oldania a nem kis anyagi áldozattal járó, az üzlet postai igényeknek megfelelő belső átalakításait. A Magyar Posta szakemberei megfelelőre minősítették a beruházást! Mindezek után a leendő személyzetnek el kellett végezni a szükséges postai tanfolyamokat, melyet kiváló minősítéssel megtettek! Tehát ezáltal a Magyar Posta partneri feltételei biztosítottá váltak!
Készenlét.
Minden készen áll arra, hogy a megújult, most már Gejzír Üzletház néven működő egység az eddigi szolgáltatásait megtartva és azt kibővítve, sok újdonság bevezetésével várja falunk és a környező települések lakosságát és a leendő ügyfeleket!
A nyitás 2024.02.27-én, kedden lesz! Kezdetben a nyitvatartási idő délelőttönként 08:00 – 12:00 között van. A későbbiekben, megismerve a lakossági igényeket a délutáni nyitvatartási idő is előtérbe kerül! A parkolás az üzlethát udvarán biztosított!
Azt gondolom, hogy a falunk központjában lévő, a már korábban külső felújításon átesett, új köntösbe bújtatott épületegyüttes megfelelő helyszínül szolgál ahhoz, hogy falunk lakói igényes körülmények között vegyék igénybe a COOP bolt és Gejzír Üzletház szolgáltatásait!