Mi lesz a napelemekkel?

2024.05.23. 11:30

Futnak a pénzük után – Gersekaráti, nagysimonyi károsultak kértek segítséget

Gersekaráti és nagysimonyi olvasóink szomorú története, panasza ugyanaz: megbíztak egy villanyszerelőben, az anyagköltségre való előleget kifizették. A napelemek nem kerültek fel a házukra, ők pedig futnak a pénzük után.

Horváth László

Nagy-Kalmár Éva és férje, Viktor csalódott, hogy nem készült el a napelemes rendszerük

Fotó: Szendi Péter

– Nagy-Kalmár Éva férjével, Viktorral 2021-ben költözött Gersekarátra. Szinte azonnal nekiláttak a ház felújításának. Az áramszolgáltató adatbázisában találtak rá közeli településen lévő, minősített villanyszerelő vállalkozóra. Őt bízták meg a villamoshálózat korszerűsítésével. Itt még nem volt gond. Mivel klímás fűtést terveztek, abban maradtak a vállalkozóval, hogy kiépíti a napelemes rendszert, 2,8 millió forintot adtak át neki. 

Aztán teltek a napok, a hetek, a hónapok, az ígért munkából nem lett semmi.

Nagy-Kalmár Éváék egyre inkább úgy látták, lépniük kell. Egy zalaegerszegi közjegyző közreműködésével fizetési meghagyást küldtek. Ez tavaly októberben jogerőre emelkedett. A pénzt azonban nem kapták vissza. Az ügyben csalás miatt feljelentést tettek, a szembesítés tavaly év végén volt Vasváron. Még a fogyasztóvédelmet is megkeresték. A házaspár Győr mellől költözött Vasba. Gersekaráton megtalálták a csendet, a nyugalmat. Megtetszett nekik a környék. 

Talán ennek is köszönhető, hogy nem gyanakodunk – mondta Nagy-Kalmár Éva. – Az illető vállalkozó még azt is felajánlotta, hogy a villamosmérnök férjem legyen a cégének az alkalmazottja. Emiatt plusz vizsgát is letett. Először csak villanyszerelő segédmunkásként alkalmazta. Utána akarta csak, hogy napelemterveket csináljon. Hamar rájöttünk, valami nincs rendben, a párom egy hónap után felmondott. Megtudtuk: a napelemrendszer a családi házukon azóta sem készült el. A házaspárnak pedig nincs 4 millió forintja arra, hogy egy másik vállalkozó közreműködésével kiépíttesse azt. A Nagysimonyiban élő Szilágyi Gábor ugyancsak becsapottnak érzi magát. Keserű szájízzel osztotta meg a történetét. – 2021 májusában vettük fel a kapcsolatot a regisztrált villanyszerelővel, valamint az akkori társával, akivel közösen a ház alapszerelését végezték. Utólag kiderült, ez sem lett hibátlan munka – idézte fel a kezdeteket. 

– Megegyeztünk, két hónapon belül kiépíti napelemrendszert, a tetőre felszereli a paneleket. Az anyagköltségre csaknem 2,3 millió forintot fizettünk ki. Előtte mindent dokumentáltunk, megőriztük az árajánlatot. A pénz átadásáról pedig számlát kaptunk. Az invertert leszállította, a tetőn a tartószerkezetet azonban hiányosan alakította ki. A többi munkát már nem végezte el, csak folyamatosan ígérgetett. Azt állította, az előre kifizetett panelek egy győri raktárban vannak, amelyeket többszöri kérésünk ellenére sem szállított le. A jogi képviselőm révén többször felszólítottuk a vállalkozót, azonban az ügyvédi levélre nem érkezett válasz. Sajnos napelemes rendszer továbbra sem készült el. Több hivatalt megkerestünk, bejelentést tettünk a fogyasztóvédelemnél, az esetet jeleztük az áramszolgáltató felé. 

A békéltető tárgyaláson sem jutottunk előre. A Fogyasztóvédelem és a Békéltető Testület elmarasztalta a vállalkozót, ugyanis semmiféle együttműködést nem mutatott. Végül 2022 szeptemberében feljelentést tettünk. 

A nyomozás nagyobb kárt okozó csalás bűntettének gyanúja miatt indult.

 Fizetési meghagyás is ment a vállalkozó felé, ez már jogerőre emelkedett – osztotta meg történetét a férfi. Szilágyi Gábor a tekintetben szerencsés, hogy nála már üzemel a napelemes rendszer. Egy másik vállalkozó fejezte be a munkát. A tetőn lévő tartószerkezetet teljesen át kellett alakítani, illetve a hiányzó alkatrészeket pótolni kellett. Az eltelt évek alatt a panelek ára is drasztikusan emelkedett. Mindez a Szilágyi családtól jelentős, több millió forintos anyagi ráfordítást jelentett.

 – Jelentős megtakarítást reméltünk a napelemtől, másfél évet elvesztegettünk. Nagyon bízunk benne, már nincs messze az a pillanat, amikor visszakapjuk a pénzünket.

 Lapunk a nyilvános elérhetőségen kereste az érintett vállalkozót. Őt azonban nem sikerült elérnünk. Amint ez megtörténik, visszatérünk a témára.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában