Karneválszínházi Ki nyer ma? – Akkurátus komédia a megyeháza udvarán

És ha már a tizedik születésnap: egy szót itt is megér, hogy nagy százalékban minden bizonnyal a karneválnak köszönhetjük a WSSZ megszületését. És nemcsak azért, mert Jordán Tamás annyiszor integetett a karneváli menetet vezető császári bigáról, hanem azért is, mert a Karneválszínházat kézbe vette Duró Győző annak idején. Voltaképpen akkor lett színház a Karneválszínház, még akkor is, ha sokáig az volt az érzésünk, hogy színháztörténeti utazásnak- továbbképzésnek lehetünk részesei a megyeháza udvarán.

Színháztörténeti utazásból most sincs hiány. Alain René Le Sage a 18. századot üdvözölte Szerelmi üzletek című komédiájával, amely még magán viseli az itáliai commedia dell’ arte kanavászaiból életre kelő, aztán ezer alakban, változatban máig fölbukkanó vérbő karakterek nyomát – a talpraesett szolgálólánytól az átverésre alkalmas pipogya öregemberen át a fess szeretőig –, de már sokkal-sokkal illedelmesebb a reneszánsz komédiáknál. Ezt a darabot is Duró Győző dramaturg „korszerűsítette”, dolgozta át. A színlap szerint: „Le Sage 1709-ben írt darabja korának legkíméletlenebb társadalomkritikáját nyújtotta: szereplői között egy sem akad, aki őszinte lenne a másikhoz, és ne a saját érdekeit érvényesítené. Mindenkit határtalan önzés és gátlástalan képmutatás irányít.” Ez a nagy komolyság talán nem is illik a Karneválszínházhoz, amely saját hagyományai szerint tartja magát ahhoz az elgondoláshoz, hogy a nyári színház legyen könnyed, legyen vidám és szórakoztató.

A WSSZ színészei mellett ezúttal (ismét) Bezerédi Zoltánnak örülhetünk, aki ki mást játszhatna, Trezor urat, a bankárt. A báróné szerepében természetesen: Nagy Cili. A talpraesett szobalány: Alberti Zsófi, a haszonleső hódoló: Kálmánchelyi Zoltán, a fineszes (ó, milyen szép, elfeledett szó) inas szerepében Antal D. Csaba mutatkozik be. A dolgok további összebonyolításához kell még egy márki – Orosz Róbert –, kell egy uzsorás és/vagy végrehajtó – Jordán Tamás –, és kell a csattanónak fölbukkanó Trezor-feleség: Németh Judit. Egy idő után már nem is nagyon lehet tudni, hogy ki kit ver át, ki a nyerő és ki a lúzer ebben a voltaképpen rettentően szomorú történetben. Persze ha megnézzük, minden vígjátéknak a mélyén szomorúság – sőt kegyetlenség – van, éppen ezért kell, kellene nagyon felszabadultan, nagyon szabadon játszani. Az biztos, hogy a megyeháza udvarára varázsolt kert azzal a csodálatos rózsalugassal jól illik a játszóhelyhez; a tervező a rendező: Valló Péter. Üdeség van a díszletben és könnyedség, mint Benedek Mari finoman jellemfestő, fineszesen kortalan és korszerű, szép és bájos jelmezeiben. Már ezért a látványért érdemes beülni a karneválszínházi előadásra: megkezdődött a széria. Kék az ég, zöld a fű, susognak a lombok. A többi meg – szót sem érdemel. Lehet nevetni.