Papír tízes a zsebben, legények a háztetőn - Luca-napon el kell indulni

Luca-Luca... A fagyott udvar ’göröndjein lépkedett a szalma kazlak felé. Magában idézgette a szokásos rigmusokat, amire nagymama tanította. -’Várgyá gyerek, hozom a vonyogót! kiáltotta utána nagyapja. - Kézzel akarom, hogy szép szálas maradjon! ellenkezett, de az öreg mégis csak vele ment. A szerszám nyelével ütögette le a kazal oldalára fagyott havat. -No onnan szedheted - dörmögte az öreg. - Ebbe rakd ni, ebbe a kosárba, erre valónak kötöttem. Gyorsan megtelt a vessző kosár az aranyló színű szálakkal. Nagyapja büszkén pillogtatott ki a mélyen fejébe húzott kalapjának fényes karimája alól. -’Hónapra, öreganyád előveszi a bárány kucsmát neked is nekem is. Neked ’dógod lesz benne, nekem meg ’mán üti a hideg a füleimet. Az istállóban az öreg békésen eregette a füstkarikákat. A fiú ügyesen forgatta a szalma csomókat, kötötte a csutakokat a cipő tisztításhoz, no meg a holnapi kotyoláshoz. Nyolcéves korától minden Luca-napkor útra kelt. Korán indult, mert az iskolába is be kellett időben érnie. Egyszer sem bánta otthagyni a dunyha melegét. Az újszerben kezdett, mert ott lakott a Máté Endre bácsi, aki agronómus volt a téeszben. A faluban mindenki szerette tisztelte a Máté családot. Endre bácsi bőkezűen köszönte meg a jókívánságokat, felesége sem haragudott a szerteszórt szalmázás miatt. Aztán a Pecséth kisasszonyok következtek, ott egy zongorajáték volt a jutalom. Fészkelődve hallgatta, nem tudta, meddig fog tartani, s neki még hátravannak a Rácz tanító bácsiék, s még néhány család. A zsebében csörögtek a forintok, de volt papír tízese is, s almája is. Strasszer galambra, durábel bakancsra vágyott, s ehhez rakosgatta a forintokat. Már tudott korcsolyázni, s kellett volna az erős, vízhatlan bőr cipő, a galambokat meg szerette, mint minden háztáji állatot. A meleg osztályteremben a tolltartójába rakta a pénzecskéket. Iskolából hazaérve, büszkén mesélte lucázós élményeit a családnak, s konyhájukban összegyülekezett asszonyoknak. Wappel Gizi néni, Kónya Bözsi néni a stokedlikon ülve emlegették, hogy - bezzeg a mi korunkban a legények háztetőre… Tehették a hosszabb idejű szomszédolást, mert tartották magukat aznapi dologtiltásokhoz. Az az évi tél egyre dacosabban ölelte magához a falut. A Kispáston lehetett jól csúszkálni, korcsolyázni. Aztán a fagyos ölelés korán megkegyelmezett embernek , állatnak. Korán tavaszodott. A durábel bakancs fényesen, szegre akasztva várta az újabb telet. A galambdúcban ott burukkolt az első strasszerpár. Papp Jancsikának, a gyerekbarátjának két nyulat adott értük, s megbeszélték, hogy jövő éven ketten indulnak útra a jeles napon.