Frissen Vasból

2021.03.25. 11:00

Érmek és egyéni csúcsok az utánpótlás téli dobó ob-jén

Három arany, három ezüst és egy bronz volt a Vas megyei atléták éremtermése az elmúlt hétvégi U18-as és U20-as téli dobó országos bajnokságon.

Horváth Erika

Fotó: Dobó SE

Ha már az elmúlt hétvégén tavasziasra fordult volna az időjárás – és nem havas tájra ébrednek a résztvevők és szervezők –, akkor minden bizonnyal még jobb eredmények születtek volna. És a házigazda Szombathelyi Dobó SE-nek kevesebb energiát kellett volna arra fordítani, hogy versenyre alkalmassá tegye a pályát. Persze így sem volt gond, dideregve is –3 Celsius-fokban, de –2-es hőérzettel – jó néhány egyéni csúcs született a két korosztályban diszkosz- és kalapácsvetésben, valamint gerelyhajításban megrendezett versenyen. A szombathelyiek a hagyományoknak megfelelően elsősorban kalapácsvetésben jeleskedtek. Kiemelkedett az U18-as lányoknál Viszkeleti Villő, aki a 3 kilós kalapáccsal több mint két méterrel javította meg legjobbját, a 69,12-dal megerősítette helyét a korosztály világranglistájának élén. És Villő a bajnoki cím mellé még diszkosszal egy ezüstöt is szerzett. Az U20-as kalapácsvetők mindkét aranyérme a Dobó SE-hez került Katavics Balázs és Albert Blanka révén. A fölényesen nyerő Balázs, bár nagyon bombázta, még nem tudta túldobni a 70 métert, a dobogó második fokára viszont új egyéni csúcs birtokában állhatott fel Viszkeleti Vencel. A lányoknál kevésbé volt erős a mezőny, Blanka borította a papírformát, bajnoki címe meglepetés. Itt is klubtársé, Giczi Eszteré lett az ezüst. A Dobó SE-sek edzői: Németh László, Németh Zsolt, Gubián Tamás és Csercsics Richárd.

A március eleji U16-os téli ob-n dobogós szombathelyi sportiskolások. Balról: a kalapácsvetés aranyérmesei, Bödei Enikő és Szabados Ármin, jobbról a lányoknál bronzérmes Pilinszky Dóra Fotó: Dobó SE

A Haladás VSE egy versenyzőt indított; az U18-as fiú kalapácsvetőknél Koós Gábor bronzérmes lett – edzője Lezsák Balázs.

A vasi helyezettek. (A külön nem jelöltek a Dobó SE versenyzői.) U18. Fiú, diszkoszvetés (1,5 kg): 5. Rajczi Balázs 42,18 egyéni csúcs, 7. Varga Benjámin 41,63, 12. Bedőcs Barnabás 34,23. Kalapácsvetés (5 kg): 3. Koós Gábor (Haladás VSE) 67,41 e. cs., 4. Bedőcs Barnabás 65,91, 5. Varga Benjámin 65,17 e. cs., 7. Rajczi Balázs 54,79 e. cs. Lány, diszkoszvetés (1 kg): 2. Viszkeleti Villő 39,72 e. cs., 5. Doma Csenge 34,38. Kalapácsvetés (3 kg): 1. Viszkeleti Villő 69,12 e. cs., 5. Doma Csenge 42,59.

U20. Férfi, diszkoszvetés (1,75 kg): 5. Katavics Balázs 43,03, 9. Viszkeleti Vencel 40,63 e. cs. Kalapácsvetés (6 kg): 1. Katavics Balázs 69,69, 2. Viszkeleti Vencel 66,90 e. cs., 4. Petróczí András 51,35 e. cs., 5. Németh Levente 45,68, 7. Horváth Gábor 43,72 e. cs., 8. Kovács Levente 43,20. Gerelyhajítás (800 g): 9. Fejes Viktor 36,84 e. cs. Női, diszkoszvetés (1 kg): 6. Giczi Eszter 28,99, 8. Varga Virág 27,36, 9. Albert Blanka 24,69, 10. Decsi Dorka 24,28, 11. Buús Borbála 23,66. Kalapácsvetés (4 kg): 1. Albert Blanka 45,41, 2. Giczi Eszter 44,82, 4. Buús Borbála 42,79, 5. Decsi Dorka 42,28 e. cs., 6. Varga Virág 39,68.

Kiemelt képünkön: Az U18-as és U20-as ob vasi érmesei. Balról: Katavics Balázs, Giczi Eszter, Viszkeleti Villő, Koós Gábor, Albert Blanka, Viszkeleti Vencel

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában