2023.06.26. 14:04
Idén is tekertek egy jót a vasi bringások
Az idei Metrinwest VIII. Szombathelyi Országúti Kerékpáros Csapat Időfutam Versenyen négy négyfős, hét kétfős férficsapat és egy kétfős női csapat szállt szembe az idővel két keréken.
Forrás: SZoESE
A verseny létrehozásának mindig két feltétele van: az egyik a jó minőségű országút, a másik pedig egy arra alkalmas helyszín, ahol a szervező SZoESE a központot be tudja rendezni. Tavaly ez a bizonyos bázis Szentpéterfán lett felállítva. Mivel a szentpéterfai elágazót már összeköti az új aszfalt Körmenddel, ezért Felsőberkifalu túlsó felén, a felüljáró előtt volt idén a forduló. A versenyközpontot pedig a Szombathelyi Erdészeti Zrt. objektumában, a Vadászházban sikerült kialakítani.
– Most olyan parádés helyszínünk és útvonalunk volt, ami bátran állítom, Magyarországon is párját ritkítja – fogalmazott a verseny főszervezője, Kívés István. – Még a szélirány is mellénk állt, hiszen enyhén déli szél fújt, ami azt jelentette, hogy emelkedőn lefelé szembeszéllel jöttünk, felfelé pedig hátszelet kaptunk.
A mintegy 18,6 km-es távon a négyfős férfi csapatok mezőnyében a szombathelyiek közül a SZoESE Fickók csapata végzett a legelőkelőbb, harmadik helyen 29:08-as idővel. A kétfős alakulatok között pedig a szintén szombathelyi Az élet 45km/h felett elnevezésű brigád vitte el a pálmát 24:40-es idejével, a harmadik a Time Trial Duo (26:43) lett.