2016.06.17. 18:50
Körbekaszálni egy szál pipacsot: nyílt napok az intaházi pszichiátriai osztályon
Intaháza - Ismét nyitva van az aranykapu: Intaházán pénteken kiállítás nyílt, amely egy hónapon át várja a látogatókat. Sőt: július 15-én nyílt napot tart a Kemenesaljai Egyesített Kórházhoz tartozó intaházi pszichiátriai osztály és rehabilitációs intézet. Benézhet bárki.
Ha Szombathely felől érkezünk, Nagysimonyi után kell figyelni nagyon a táblát, hogy időben rákanyarodhassunk arra a kis bekötőútra, amely ilyenkor júniusban kósza, világító pipacsokkal van kirakva (a háttérben a Ság hegy sziluettje, fölöttünk az ég tükre), és elvisz egészen a Puszta közepén álló kastélyig. A Mesterit/Intaházát jelző zöld tábla mögött most van egy másik jelzés is, amely a szentgotthárdi Pszichiátriai Betegek Otthona lakóinak alkotásaiból válogatott intaházi kiállításról ad hírt. A plakáton L. K. A séta című képe látható: embercsoport, elöl kutyával a (sárga) úton. Közelednek felénk, megyünk feléjük: ez a Bontakozás.
„Meg akarom mutatni, hogy nincs ok sem félelemre, sem irtózásra. Szánalom, tudásszomj, segíteni akarás vagy egyszerű szembenézés a valósággal, ez mind emberségesebb tanácsadó a félelemnél. Az okoskodásra vágyó társadalom nézzen szembe az elmebajok valóságával, ismerje meg az elmebetegek életét. Szabadítsa fel az elmebeteget rabságából, és szabadítsa fel önmagát a mágikus iszony alól. Meglepetéssel fogja látni, hogy az elmegyógyintézetek lakói is emberek; emberek, akik megalázottságukban és kivetettségükben is szeretnének emberhez méltó életet élni” – idézi a tárlatnyitón dr. Faludy Judit művészettörténész az Aranyketrec-kötet előszavából Benedek Istvánt, aki a múlt század 50-es éveinek közepén a fejébe vette: „...felvilágosítom az embereket arról, hogy nincs joguk az elmebetegeket kiközösíteni maguk közül.”
Az intaházi példát bemutató Aranyketrec 1957-ben jelent meg először, azóta több kiadást megért. Hat azóta is. Benedek István nem csodamódszert ígér: „csak” méltóságot, nyugalmat, életörömöt, emberhez méltó életet a pszichiátriai betegségekkel küzdőknek. Nem mellesleg ezáltal méltóságot, nyugalmat a társadalomnak is: a „mágikus iszony” és a rengeteg előítélet alól fölszabadulva nem kell(ene) tovább szégyenkeznie. Nem mondhatjuk, hogy oly’ korban élünk, amely kedvez a fóbiák, félelmek, előítéletek és mágikus iszonyok föloldásának. De pont ezért: kezdjük Intaházán, ahol most sátoros ünnep van: a szentgotthárdi Bontakozás-tárlat megnyitóján a házigazda szerepében dr. Nagy László pszichiáter, pszichoterapeuta, osztályvezető főorvos üdvözli a vendégeket. Jöttünk „kívülről” és „belülről”, egyre megy. A padokon párnaként szolgáló színes szőttesek, itt, Intaházán készültek. Lehet vásárolni is, mondja valaki a közönség soraiban. Dr. Kapócs Gábor, a szentgotthárdi Pszichiátriai Betegek Otthonának igazgatója bemutatkozásképpen elmondja, hogy a szentgotthárdi az ország legnagyobb olyan (budapesti fenntartású) intézménye, ahol pszichoszociális problémákkal küzdő betegekkel foglalkoznak.
Több mint 700 lakója van az otthonnak, az igazgató megfogalmazásában többnyire azokat irányítják ide, akikkel máshol terápiás kudarcot vallottak, akik képtelenek visszailleszkedni a társadalomba; vagy inkább akiket nem akar visszafogadni a társadalom. A szentgotthárdi otthon munkatársainak ezek szerint legfőbb célja, hogy segítse az itt élőket a kiteljesedésben. Íme: Hinora Mihály a mikrofon mögé lép, és elmondja József Attilától az Ódát: „(...) mennyire szeretlek téged, / ki szóra bírtad egyaránt / a szív legmélyebb üregeiben / cseleit szövő, fondor magányt / s a mindenséget. (...)” Nem szaval: közöl. Azzal kommentálja a gratulációt, hogy 40 éve mondja ezt a verset (persze mást is: anno megkapta az előadóművészi engedélyt az ORI-tól), de az Óda olyan, mintha a felesége lenne. 22 éve él Szentgotthárdon. A Gold zenekar föllépése után váltunk szót. Illetve most csak hárman vannak itt: a billentyűknél Hábor Péter, Erdős Gábor szólógitáros és az énekesnő, Rupert Regina. Vele beszélgetünk. 2008 óta tagja a zenekarnak, amely most már a dzsessz-rock felé is elmerészkedik: „Van egy számunk, a Libegő, amelyik improvizációból indult, azóta többször próbálkozunk hasonlóval. Én kezdem a brácsával, Gábor válaszol, a többiek is bekapcsolódnak, párbeszéd alakul ki. Eléggé tetszik a közönségnek.” Regina már a lakóotthonban él Szentgotthárdon, a szövödében dolgozik. Mit szeretne tőlünk, „kintiektől”? Adjunk egy esélyt, dobjuk el az előítéleteinket; menjünk kicsit közelebb. És: türelem.
Július 15-én, az intaházi nyílt napon a teljes Gold zenekar föllép. Olyan ez, mint az esemény mottójának választott Csajka Gábor Cyprian-idézet: „Üres az égbolt / tükre. Körbekaszálok / egy szál pipacsot.”
Mellékdal
Takács Marianna, a szentgotthárdi otthon művészetterápiás munkatársa (a tájképeket festő, Intaházán is kiállító Lelkes Ferenc szerint egyszerűen: Marianka, a múzsa) azt mondja: mindaz, ami a művészetterápiába bekapcsolódó lakókat foglalkoztatja, megjelenik az Intaházán bemutatott válogatásban. Egyébként van itt alkotás a körülbelül 600 darabos gyűjteményből az 1980-as évek elejéről, de van 2016-ból is. Univerzum, Félelem, Szemek, Árnyékasszony, Álomvédelem, Átváltozás, A szem, Összekötve, Béke; néhány a képcímek közül. Dr. Faludy Judit, a tárlat rendezője a megnyitón Hollós István idegorvos, a lipótmezei elmegyógyintézet egykori főorvosa nyomán, a Búcsú a Sárga Háztól című Hollós-kötetet idézve szabadon kanyargó asszociációs utakat nyit a képek megközelítéséhez. Itt a kiállítás, ott a befogadás, és jó, ha a két irányból induló utak összetalálkoznak. Az se kell, hogy azonos úton járjunk. Itt tényleg nincs végpont, csak folytatás.
Hazafelé az út szélén világító kósza pipacsok között még egyszer szemügyre vesszük a Bontakozás-plakátot. Rajta a sétáló kép alatt ott van a Csajka Gábor Cyprian-mottó: „Üres az égbolt / tükre. Körbekaszálok / egy szál pipacsot.” Aki körbekaszál egy szál pipacsot, az nem játszik. Az koncentrál, figyel, gondoskodik. Vagy inkább meditál. Hódol a törékenységnek, a tökéletességnek, a magánynak, az időnek, a szépségnek. Istent keres, embert talál. (Vagy viszont.) Aki körbekaszál egy szál pipacsot, az teremt egy tenyérnyi helyet. Egyszer régen Csajka Gábor Cypriánnak állandó rovata volt az ÉS-nél, Tenyérnyi hely címmel. Azon a tenyérnyi helyen hétről hétre körbekaszált egy szál pipacsot, az égbolt tükrébe nézett.