2011.02.02. 03:29
Csapadékvíz-elvezető rendszert avattak Oszkón
Nagy ünnep volt az elmúlt hétfőn a településen: felavatták a belterületi csapadékvíz-elvezető rendszert. A csaknem két éven át tartó munkálatokat jól viselték a helyiek, megérte.
- A falu sajátos domborzati viszonyaiból következik, hogy egy-egy nagy esőzés után valósággal lezúdul az áradat és sok mindent tönkre is tesz. A pincék használhatatlanná válnak, az ingóságokban is esik kár. Ez már csak azért is tarthatatlan, mert szeretnénk egy jó karban lévő, élhető és szép községet teremteni - mondta el Hosszú Zoltán polgármester.
Aki részletesen szólt a beruházás körülményeiről is. Mint mondta, több mint 5 kilométernyi hosszban korszerűsítették az árokrendszert, több utcában is. Számos átereszt, behajtót és más műtárgyat építettek a kivitelezők. A lakoság a csaknem 2 évig tartó munkálatokat jól tűrte, de meg is érte. A polgármester erre utalva jegyezte meg, hogy egy adott pincében, ahol eső után rendszerint 40 centis vízmélység alakult ki, most a 8 centimétert is alig érte el.
- Azért ez már beszédes tény - így Hosszú Zoltán, aki szerint ez még csak az első lépcső. Hiszen a falu más részein is szükséges a hálózat korszerűsítése. Ezt a gondolatmenetet támogatta a megyei elnök is, aki arra utalt: az elhanyagolt árkok, vízelvezetők, a tönkretett műtárgyak óriási károkat okoznak.
- Gondoljunk csak arra, hogy hazánkban mekkora területeket áraszt el évről évre a belvíz, a károk milliárdokban mérhetők. Üdvözlendő az oszkói törekvés és pályázat, amelynek révén most korszerű hálózatot avathatunk.
A beruházás az unió támogatásával valósult meg, a 45 milliós összegből 38 milliót utaltak át a munkálatokra, a többit az önerő tette ki. S bár ez utóbbi is alaposan megterhelte az önkormányzati büdzsét, de a korábbi károkra gondolva ez szükséges volt.
Az ünnepség után, a faluházban többekkel beszéltünk. Birkás István helyi vállalkozó szerint sokat dob a településen az árokrendszer, mert rendezettségre utal. - Ahol pedig rend van, oda szívesebben mennek az emberek - mondta. Zágorhidi-Czigány Ákos pedig azt emelte ki, hogy eztán több figyelem juthat a közösség építő programokra is.
Tény, hogy törekvő faluról van szó. Hosszú Zoltán úgy összegzett, hogy az ő példájuk bizonyítja: akkor is érdemes pályázni, ha csekély az esély. Komoly gondokat okozott a dombokból lezúduló esővíz, ezt most részben orvosolták