2012.05.02. 09:15
Péter Lajosé lett Káld bora
Az idei borversenyen 22 fajta bor indult a "Káld bora" címért - számol be róla Dominekné Bándoli Bernadett faluház vezető, a verseny szervezője.
Április 28-án tartották a 8. káldi borverseny. A 14 órakor kezdődő rendezvényre 22 fajta borral neveztek a káldi gazdák. A mezőnyben 19 fajta fehér és 3 fajta vörös bor indult idén a "Káld bora" címért.
A versenyre a Kertbarát Kör tagjai mellett a faluból több gazda nevezett. A faluház vezető bevezető gondolatait és Vida Károly polgármester köszöntőjét a zsűri bemutatása követte. A zsűri tagjai voltak: Kovács Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke, Bejczi József, Boros Dezső, a helyi Kertbarát Kör elnöke és a zsűri elnöke, Márkus Béla, okleveles borbíráló.
A Káldi Asszonykórus idén is megörvendeztette a közönséget szép nótáival, Vörös Krisztina vezetésével. Majd következett a borkóstolás. A zsűri nagy szakértelemmel minősítette a borokat és három kategóriába sorolta őket.
Márkus Béla zsűrielnök néhány gondolattal értékelte a versenyben résztvevő italokat. A mezőnyben 12 bronz, 5 ezüst és 5 arany minősítés született. A legtöbb pontszámot elérő arany minősítésű bor nyerte el a "Káld bora" címet. Idén ezt a díjat Péter Lajos vegyes fehér fajta boráért kapta. Betegsége miatt felesége vette át a díjat.
Az eredményhirdetés után a vendégsereg kellemes hangulatban beszélgetett, nótázott, kínálgatva egymásnak a gazdák saját boraikat.