Így láttak a képzőművészek

„Ezt a munkát szemorvosok írták ugyan, de nem csupán szemorvosi megközelítéssel, hanem magáról a szemről, a látásról, annak szépségéről (is) – sok képzőművészeti interpretációval. Ez képezi a tanulmány elsőrendű célját” – olvasható a kötet bevezetőjében. Gál József előszavában ráébreszti az olvasót, hogy az első magyarul írt nyelvemlékünk kezdő sorának öt szavából – „Látjátok feleim szemetekhel mik vogymuk” – kettő a világ legfőbb érzékelésére, a látásra, igaz, a belső látásunkra utal, s hogy nincs még egy olyan szervünk, amely annyira alkalmas lenne belsőnkben zajló érzések, gondolatok, cselekvések szavakkal történő képszerű megjelenítésére, mint a szem. (Csak néhány példa: elkerekedik a szemünk, kiszúrja a szemét, kisül a szeme, szembe helyezkedik, fölfalja a szemével, villámokat szór a szeme, a szeme sem áll jól, szemenszedett hazugság, szemesnek áll a világ...) S ha már a szavakban ennyi a képszerűség, mennyivel több a valóságos képekben, azaz a szem művészi ábrázolásában.

Rácz Péter szemorvos professzor érdeklődése bizonyos fokig túlmegy a napi szemorvosi praktikumon, ugyanis már gyermekkora óta gyűjti a szemet ábrázoló képzőművészeti alkotásokat. Mint a kötetből kiderül, családjuk egyik barátja, a kiváló festőművész, Martyn Ferenc keltette fel az érdeklődését, miután találkozásaik során megmutatta alkotásait a fiatal fiúnak, és magyarázataival be is vezette őt a képzőművészet világába. Ízlését a mai napig Martyn határozza meg.

Rácz doktor szülei javaslatára az ötvenes években a pécsi orvosi egyetemre iratkozott be, majd miután diplomát szerzett, a neurológiai és a szemklinikáról is kapott állásajánlatot. Dr. Boros Béla professzor, a szemklinika akkori igazgatója nagy hatással volt a fiatalemberre, ezért a szemorvosi pályát választotta. Boros vonzó személyiség volt, tőle tanulta meg, hogy a szembajok mögött más bajokat is kell keresni, s hogy a klinikum mellett másfajta világ is létezik. Például a zene és a képzőművészet.

„Az orvosi pálya iránti elkötelezettség és a képzőművészet iránti érdeklődés máig kíséri Rácz professzor életét. Nem a megszállottak, a minden áron való megszerezni akaró gyűjtők közé tartozik. Meglévő darabjai kivétel nélkül a képzőművészekkel (Szabó Erzsébet, Árkossy István, Feszt László) való személyes ismeretség, barátság révén került a birtokába. A tudatosabb gyűjtés 1981 után kezdődött. Münchenben volt tanulmányúton, és ott látott egy 70-80 darabból álló kiállítást, amelynek Szempillantások volt a címe. Ekkor kezdte el alaposabban tanulmányozni a klasszikusok ábrázolta portrékat, amelyekben érdekes részekre figyelt föl, olyanokra, amelyek a szem valamilyen rendellenességét jelenítették meg. A Bibliából pedig azokat a kijelentéseket gyűjtötte össze, amelyek a látás jelentőségét, szerepét fogalmazzák meg. A kötet szemünk világát nem a medicina megszokott stílusában mutatja be, hanem egy olyan orvos nézőpontjából, aki ki- és belép a látás és a képzőművészet kapuján” – írja Gál József.

Bal oldali képünkön Albrecht Dürer: Felix Hungersperg portréja, 1520, Ausstellung Albrecht Dürer, Albertina, Bécs – a jobb oldalon Raffaello Santi: Fedra Inghirami, 1514-16, Galeria Pitti, Firenze – mindkét ismert képzőművész jellegzetes szembetegséget ábrázolt a portréján

A kötet elsősorban Rácz Péter korábbi és újabb kutatásaira, illetve a képzőművészet és a szem vonatkozásait vizsgáló egyéb, ismert vagy kevéssé ismert publikációkra épít. Sorra veszi például azokat a festőművészeket (Dürer, Raffaello, Rembrandt), akikről – elsősorban a műveik alapján – megállapítható, hogy valamely szembetegségben szenvedtek. Utóbbiról – 36 festmény és rézkarc önarcképét vizsgálva – megállapították, hogy az egyik szeme úgynevezett kifelé térő állásúnak látszik, azaz Rembrandt térlátása nem volt (nem lehetett) teljesen kifogástalan, de ez a szemészeti állapot még inkább kiemelte a festőművész tehetségét. Sőt: Rembrandt ilyen látásfunkciója különleges festői tehetségének egyik biológiai oka is lehet.

Egy másik fejezet az elveszett látású szem művészi ábrázolását veszi górcső alá híres régi portrék alapján. Közéjük tartozik például Pablo Picasso egyik festménye, amelyen egy komor tekintetű, már nem fiatal hölgy látható, aki az egyik szemére vak. „Érdekesnek találom, hogy híres festőművészek időnként késztetést éreztek arra, hogy megbetegedett, megsérült szemű, megvakult emberről naturalista képet készítsenek” – fogalmaz dr. Rácz Péter. Egy másik helyen pedig ezt írja: „Lássuk, nézzük és értsük meg a művészek szemével a valóságot. Azt gondolom, hogy a szavakkal leírt gondolatok a művész szemével szemléltetve jobban és érthetőbben tükrözik a valóságot.”

Martyn Ferenc, Csonka Ernő, T. Takács Tibor és Solymosi Thurzó Vera mellett Bizse János (fotó) festményeinek fő témája a szem (Repro: Kelemen Attila)

És végül, ami nem maradhat ki hasonló ihletettségű és tematikájú tanulmányokból: a szem és a látás a Bibliában. Mindez azt is mutatja, hogy az érzékelésnek és a megismerésnek ez a módja nem hiányozhat a transzcendentális összefüggésekből sem. És itt nemcsak a látomásokra, a látásra, mint szimbólumra kell gondolni,  hanem  néhány szemorvosi vonatkozásra is, úgymint látásromlás öregkorban, gyengeszeműség, megvakulás. Utóbbi, pontosabban vakok látásának Jézus általi visszaadása mind a négy evangélistánál megtalálható. S végül a szépészet is helyet kap a fejezetben bizonyos szemkenőcsök használata által, amiről a Bibliában is lehet olvasni.

Rácz Péter és Bátor György tanulmánykötete kereskedelmi forgalomban nem kapható. Akik azonban valamilyen módon hozzájutnak a kiadványhoz, nemcsak annak örülhetnek, hogy ismét (szombat)helyi szerzők művével gyarapodott a könyvtáruk, hanem annak is, hogy új megvilágításban láthatják nem kevés művész számos alkotását.