A sárvári Csupor Márton fiatal kora ellenére már kántorként szolgál

A sárvári fiú jelenleg a Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium tizenegyedikes tanulója, de azt mondja: egészen kicsi kora óta érdeklődik a zene iránt.

A sárvári zeneoviban kezdte a népdaléneklést, azonban érdekes módon már akkor is sokkal jobban vonzotta az egyházi zene. És hogy honnan jön ez a mérhetetlen rajongás?

Az alapokat Jákfán érdemes keresni. Marci elmondása szerint egészen kisgyermekkora óta vallásos neveltetést kapott szüleitől. Édesanyjával rengeteg időt töltött jákfai nagymamájánál, rendszeres látogatói voltak a helyi templomnak, ott ismerkedett meg mind az egyházi zenével, mind imádott hangszerével. Lenyűgözték a miséken hallott énekek, kíváncsi volt rá, vajon kié lehet az a szép női hang, amit mindaddig csupán fentről hallott. Megkérte anyukáját, vigye fel a templom karzatára. Ott ismerkedett meg Mészárosné Deés Veronikával, a rába­patyi plébánia kántorával.

Vera néni örömmel mutatta meg a kisfiúnak, hogy szólaltatja meg a hatalmas sípokat a kezei és lábai együttes használatával, ez nagyon tetszett neki. Később a kivonuló ének után Veronika mindig bekapcsolva hagyta a hangszert, engedte játszani. Marci akkor járt általános iskolás évei elején, még kottát olvasni sem tudott, állítása szerint: „csak pötyörészett”. Kisgyermekként rajongott a harangokért is. Videómegosztón hallgatta őket az ország különböző pontjairól, de figyelemmel kísérte a rádióban is a déli harangszót, melyben mindennap más település harangját lehetett hallani. A végén már hallás alapján meg tudta mondani, melyik harang szól éppen.

Később – talán a jákfai élmények hatására is – beiratkozott a sárvári zeneiskolába zongora szakra. Ez a hangszer az orgona alapja. Ahhoz, hogy a hangszeren tanulhasson, kötelező volt a hat év zongorázás. Négy-öt év elteltével keresték fel dr. Pem László atyát szüleivel, aki örömmel fogadta a fiút, sőt biztatta, hogy jelentkezzen a szombathelyi kántorképzőbe. Tizenkét évesen elsőre felvették – akkor ez volt az alsó korhatár. Abban az évben az egyik nagyböjti szentmisén zenélt először önállóan, attól a naptól kezdve helyettes kántorként kezdett „dolgozni” a sárvári Szent Miklós-plébánián. Egyre sűrűbben kapott lehetőséget, ma már a sári templom állandó kántora, de helyettesít a plébánia összes fíliáján olykor-olykor. Állandó miséi Porpácon vannak, de a Szent Miklós-­templom vasárnap tíz órakor kezdődő miséin is ő zenél.

A sárvári miséit jórészt Wimmer Roland celebrálja, aki a kezdetektől örömmel fogadta és támogatta abban, hogy a plébánia ifjú kántora legyen. Amikor még nem kezdett mutálni a hangja, énekest küldött mellé, Marci csak orgonálhatott, azonban ma már teljesen szabad kezet ad neki. Roland atya egy ideje átvette Sárváron a Szent László-plébánia vezetését is, így mellette más papokkal is lehetősége nyílik a kis kántornak a munkára. Köztük van Huszár Balázs atya is, aki papsága előtt szintén kántorként dolgozott, így hasznos tanácsokkal tudja ellátni, sokat beszélgetnek az egyházi zenéről.

Marci elárulta, a szentségek közül az Oltáriszentség áll hozzá a legközelebb, így mondja: – Ez a csúcs és a forrás, ebből mindig lehet merítkezni.

Talán nem meglepő, hogy az erről a szentségről szóló énekek a kedvencei. Dallamviláguk és szövegük is magukkal ragadják az ifjút.

Arra a kérdésre, hogy mi a legemlékezetesebb dolog, amit az orgonálásnak köszönhet, azt válaszolta: – Már négy éve van szerencsém a sárvári és környékbeli híveknek a máriacelli zarándoklat szentmiséjén orgonálni. Óriási élmény, hogy így fejezhetem be a zarándok­utat. Felemelő érzés egy ilyen hatalmas helyen játszani.

Jövőbeli terveiről is faggattuk a fiút: – Jelenleg a Szombathelyi Művészeti Szakgimnáziumban tanulok, főtárgyam az orgona, amit egyedül én tanulok az iskolában. Tanárom Lakner Bognár András egyházmegyei zenei igazgató. Nagyon szeretem az iskolát, osztálytársaim egyben a kamarapartnereim is, sokat zenélünk együtt – mondta el.

Barokk dallamokat játszanak általában. Marci csemballózik, társai furulyán és gambán kísérik. Megtudtuk azt is, hogy a fiatal tehetség, ha befejezi a tanulmányait, mindenképpen egyházi, egyházzenei pályán tervezi jövőjét. Elmondása szerint, ahogy halad előre a tanulásban, egyre több elfoglaltsága lesz. A hosszú, sokszor tizenkét órás iskolanapok mellett időt kell szánnia a munkára és a gyakorlásra is.

– Nagy szerencsém van, hogy erre mindenhol van lehetőségem. Napközben az iskolában, de otthon, a szobai orgonámon is – fogalmazott. Emellett Jákfán a nagymamájánál is van egy különleges hangszere. Ez egy Hörl Nándor budapesti hangszergyáros által készített harmónium, amely Gróf Ferenc jákfai kántortanítóé volt, halála óta érintetlenül állt házában.

Tavaly a tanító felesége, Julika néni neki ajándékozta a hangszert. Annak ellenére, hogy a rengeteg elfoglaltság próbára teszi Marcit és szüleit, a fiú azt mondta: – Nem esik nehezemre a rengeteg gyakorlás és az, hogy mellette alig marad szabadidőm. Örülök neki, hogy megtaláltam azt, amit igazán szeretek. Ez a munka számomra hobbi is.