Kovács Gábor, az újkorszaki szaki

Még egy kicsit dolgozik majd rajta Kovács Gábor építész, amint mondja, bár a kívülálló számára már így is tökéletesnek látszik. Három, fával bevont biciklikeréken nyugszik a szerkezet, lábhajtánnyal működik, négysebességes váltó van benne. Sebességmérő nincs, mert ennél a járgánynál nem számít a gyorsaság, úgyis kétméterenként megállítják majd az érdeklődő, kíváncsi népek. Van viszont indexe, komoly műszerfalán található rádió és óra. Oldalt látványínyenceknek való kanyaros csövű töf-töf duda, eszméletlen visszapillantó tükrök, és az elején olyasmi karbidlámpák, amilyet a bányászok használtak.

- Egy hozzám hason- ló őrülttel cseréltem ezeket egy lámpamúzeumban, mozdonylámpát és kulcsokat adtam értük - meséli az újkorszaki szaki , akinek környezetében minden azt mutatja, hogy hatnak rá a történelmi korok: a középkor különösen. Bár gyermekkorunk kedvenc rajzfilmje, a Frédi és Béni nyomán a kőkorszaki szakik világa is eszünkbe juthat a facsapokkal és régi patkószegekkel összeszerelt hátsó kapu vagy az illesztéseknél kötözéssel megoldott konyhaszékek láttán.

Kovács Gáboréknál ami csak lehet, fából van. Nem is feltétlenül faragva vagy építve, sokszor inkább csak úgy hagyva a fát a maga termé-szetes szépségében (persze kicsit megcsiszolva, lakkozva). Ilyen talált tárgy például a dohányzóasztal: az üveglap alatt az újperinti bányatóból kihalászott uszadékfa. De kirándulások emléke az összes szabálytalan alakú szekrényfogantyú, a zuhanyfej- és a vécékefetartó, és még sok más apróság, amiket nem győz az ember csodálni körbejárva a lakásban. A nappaliban saját építésű a kemence, régi keskeny padlásburkoló téglákból rakott padozattal, boltíves tűzifatárolóval. Jön-megy a kutya, mintha csak fel akarná hívni a figyelmet négy év munkájának minden részletére.

- Nem nézek tévét, csak másfél-két havonta egyszer, mert szerintem az idő nem arra való, hogy az ember a televízió előtt folyassa a nyálát. Minden este tizenegyig ülök az udvaron, és faragok. Télen a kapualjban dolgozom dupla nadrágban, dupla zokniban. Régóta vágytam egy ilyen házra, mint ez a Szily János utcai. 1820 körül épült, kicsit rogyadozik, kicsit vizes, de átalakíthattam a magunk kedvére - mondja Kovács Gábor. Nem csak az otthona és a kertje mesebeli világ, ilyenek a szobrai is, mint például Az erdő szelleme , a Bezárva . Számos csoportos mellett voltak egyéni kiállításai is: Pécsett, Őriszentpéteren, Magyarszombatfán, Németországban, Hamburgban, Hollandiában, Leidedorpban és Szombathelyen, a szentkirályi kastélyban.

Az országos Amator Artium kiállításra képzőművészeti kategóriában beadott néhány faszobrot, ugyanitt iparművészeti kategóriában futott a két faragott velocipéd, melyek közül a nagyobbik díjat is nyert, Budapestre is viszik majd bemu- tatni.

- A velocipéddel körülbelül úgy jártam, mint a Gyalog galoppban a király - tréfál az alkotó. - Az első túl nagy volt. Időt, pénzt és fáradságot nem kímélve végül is majdnem használhatatlan lett: a magassága miatt szédülök rajta, illetve két ember kell, hogy felsegítsen rá. A második kisebb, ezzel tudok menni a városban, sokat terekertem például a Savaria Karnevál idején. Szívesen élnék régi korokban, amikor nincsenek sárga csekkek, és az vagy, amit csinálsz, nem pedig egy adószám meg egy személyi szám. Amikor magadnak kell megcsinálni az eszközeidet, az megmutatja, ki vagy. Szívesen élnék régi korban, amikor az vagy, amit csinálsz, nem pedig egy adószám

Kovács Gábor sámánbotján támaszkodik. Ezt nem faragta, hanem találta a szalafői erdőben. Csak úgy hagyta, ahogy volt, mert nem kell sok mindent csinálni a fával, hogy szép legyen . Természethez való erős vonzódását mutatják a szobrai is, és az a reinkarnációs gondolat, hogy ő farkas volt és/vagy lesz.