koncepciós per

2019.01.01. 15:33

Bajkai: a bebörtönzött székely fiatalok egyetlen bűne, hogy magyarok

A politikus szerint a Romániában fogva tartott Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt koncepciós perben, ártatlanul ítélték el.

Magyarországon sokan mozdultak meg azért, hogy a terrorizmus és államellenes szervezkedés vádjával, ártatlanul öt évre ítélt magyar fiatalembereket, Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt kiszabadítsák, köztük Bajkai István országgyűlési képviselő. A kormánypárti politikus közreműködött a Klaus Iohannis román államfőhöz eljuttatott kegyelmi kérvény megírásában is, amelynek a határideje anélkül járt le, hogy az elnök reagált volna. A Beke–Szőcs-ügy állásáról a Fidesz-alapító Bajkai Istvánnal a Pesti Srácok készített interjút.

A politikus szerint olyasminek, ami a két fiatallal történt, nem szabadna megtörténnie egy uniós országban, ahol ráadásul elfogadták és magukra nézve kötelezőnek ismerik el az Emberi Jogok Egyetemes Egyezményét. „Mégis, az ’50-es éveket idéző módon ítélték el a két fiatalembert, egy koncepciós perben.”

Bajkai úgy véli, Románia azért bünteti őket, mert ők ketten már jó ideje erős hangot ütnek meg Románia nemzetiségi politikájával kapcsolatban.

Elítélik, hogy az állam üldözi a magyarságot, korlátozza a nyelvhasználatot, a tanulás lehetőségét, jelentős adósságai vannak az egyházi vagyon visszaszolgáltatásában, és vég nélkül lehetne a sort folytatni arról, hogy az elmúlt száz évben mennyit szenvedett a magyarság Románia nemzetiségellenes politikájától.

Ez a két fiatal természetes igazságérzetüket követve mindennek hangot is adott, és az Unióban a véleménynyilvánítás szabadsága teljesen természetes alapjog. Ez nem szabadna, hogy üldöztetés tárgya legyen, ennek ellenére Románia Erdély erőszakos elcsatolását követően folyamatosan üldözi az ottani magyarságot. Románia száz éve folyamatos jogsértésben működik és megszakítás nélkül, tudatosan magyarellenes politikát folytat.

Bajkai István szerint az EU-nak sok dolga lenne abban, hogy felszámolja azt a jogilag tilalmazott magatartást, amikor egy állam a saját állampolgárait üldözi nyelvhasználatuk, kultúrájuk, szabadságvágyuk miatt. Ennek a román magatartásnak az áldozata Beke István és Szőcs Zoltán – véli a politikus.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában