In memoriam Varga Lajos

Azért csatlakozott hozzánk, hogy a szomszédban a Haladás ügyvezető elnökének közvetítésével ottani kiscsapatokkal teremtsen kapcsolatot. Alsóőr (Unterwart) volt az első állomás, aztán Felsőőr (Oberwart), ahol már várt bennünket Adorján Ernő, az akkori ZEMA áruház vezetője. Vele aztán több évtizedig tartó kapcsolatot alakított ki, az egykori kapus közvetítette az osztrák kiscsapatokat Püspökmolnáriba, majd a látogatások viszonzását is koordinálta. Ezen az úton tudtam meg róla jóformán mindent. Azt, hogy 1961-ben bízták rá a labdarúgó-szakosztály vezetését, de inkább napszámosa, mintsem vezetője lett a labdarúgóknak. Minden volt egy személyben, szertáros, pályameszelő és mosónő is. Aztán 26 évesen – a közgyűlés egyhangú szavazását követően – lett az egyesület elnöke. Minden szaván érződött faluja, egyesülete iránti rajongása. Azt akarta, hogy a Rába-menti községet a labdarúgáson keresztül odaát is megismerjék. Megismerték. Az oda utazó csapatok a meccsek után olyan vendéglátásban részesültek, amit sokáig emlegettek. Nem sejtette senki, hogy olyankor mélyen a zsebébe is nyúlt. Bármikor utaztam – kezdetben külön engedéllyel – sporteseményre a szomszédos ausztriai falvakba, vagy éppen útban Bécs felé, mindig kérdezték a „Lajost", így ismerték. Felkészült voltam, hiszen a Vas Népe sportrovatának vezetőjeként, Lajos, az eseményekről mindig beszámolt. Nemcsak sportköri elnökként, a Vas Népe tudósítójaként, hanem polgármesterként is. Öt cikluson át vezette a falut, a sportot pedig 43(!) évig irányította. A Magyar Sportújságíró Szövetség alelnökeként több dunántúli szakmai tanácskozást szerveztem Szombathelyen, a megyében.  Egyik alkalommal azt kérte, hozd ki a „kutyaütő" kollégáidat Püspökmolnáriba. Lássanak valamit. Látták az új iskolaszárnyat, az új acélvázas tornatermet, tájékozódtak a sportkör eredményeiről.

A legnagyobb eredmény az volt, amikor a labdarúgók megyei bajnokként megnyerték a burgenlandi, szlovák, Győr-Sopron megye bajnokainak kiírt Mitropa Kupát. Irány az NB III. Ehhez azonban már kellett külső segítség, ezt a tőkeerős Puma sportszergyártó cég vezetőjének személyében találta meg. Juhász Péter ugyanis gyerekként sok nyarat töltött a Rába-parti faluban. Nemcsak elegáns felszerelést jelentett ez az újoncnak, hanem munkahelyeket is, hiszen egy Puma-üzem és egy raktár is létesült a faluban. A másik segítség Körmendről jött, közösen indult a két csapat a felsőbb osztályban. Meg persze több volt NB I-es labdarúgó és nevesebb edző is szükségeltetett. A meccsek előtt és alatt nem nagyon lehetett vele szót váltani. A játékvezetők voltak - egy-egy csapata számára kedvezőtlen ítélet után - a célpontjai. Ha nyertek, baráti hangulatban rázott kezet velük, ha nem - finoman fogalmazva – tartózkodó volt.

Varga Lajosról nehéz röviden szólni. Ha mégis rövid akarok lenni, akkor úgy fogalmaznék: mindenkin segített, vagy legalábbis ez a gondolat vezérelte. Ha kellett, ilyenkor is a zsebébe nyúlt. Ám a labdarúgásnál sajnos voltak, akik ezzel visszaéltek.

Amikor 2010-ben nem indult a választáson, lemondott a sportkör vezetéséről is. A helyi újságban elköszönt, de a mondatain érződött, attól búcsúzik, ami – családján kívül - az élete volt: az önkormányzattól  és a sporttól.

Régóta tudtuk, hogy súlyos beteg. Ám amikor telefonon hívtam, úgy beszélt, mintha semmi baja sem lenne. Nem akart tudomást venni betegségéről, nem akart meghalni. Az utolsó hónapok, hetek azonban nagyon nehezek voltak, de akkor is türelmes volt.

Polgármester úr! Elnök Úr! Bocsánat, Lajos! Nem udvariasságként mondom: Sokan és sokáig emlékezni fognak Rád, szervező készségedre, szerénységedre. Biztos vagyok benne, hogy odafönn is szervezel egy focicsapatot és Puma-szerelésbe öltözteted. Azt is sejtem, mi lesz a mezükre írva.

Lajoskám! Isten Veled! Nyugodj békében!