július 12., szombat

Dalma, Izabella névnap

Mai évfordulókHírt küldök beHírlevél

VAOL

Vas vármegyei hírportál

Mai évfordulókHírt küldök be

Czeglédycímke

Czeglédy címkére 12 db találat
van, ami nem változik2021.05.11. 20:32

Polgári engedetlenségre buzdítja Czeglédy a vakcinaigazolvánnyal nem rendelkezőket 

Nem foglalok állást abban a kérdésben, hogy a vakcinák segítenek-e vagy sem – írta Czeglédy Csabára hivatkozva a Mandiner. 
Nem foglalok állást abban a kérdésben, hogy a vakcinák segítenek-e vagy sem – írta Czeglédy Csabára hivatkozva a Mandiner. 
Jegyzet2020.02.28. 19:24

Köszönjük a biztatást, Czeglédy Csaba!

Érdekes dolgok történnek a mi kis városunkban. Czeglédy Csaba azért szólalt fel a csütörtöki közgyűlésen, hogy elmondja: a Vas Népe újságíróira is az a sors vár, mint amit Halmágyi Miklóssal tettek.
Érdekes dolgok történnek a mi kis városunkban. Czeglédy Csaba azért szólalt fel a csütörtöki közgyűlésen, hogy elmondja: a Vas Népe újságíróira is az a sors vár, mint amit Halmágyi Miklóssal tettek.
költségvetési csalás2018.08.27. 19:52

Ötvenmillió forintos óvadékkal szabadlábra helyeznék Czeglédyt

Ötvenmillió forint óvadék letétele esetén szabadlábra helyezné a bíróság Czeglédy Csabát; az ügyészség fellebbezett – tájékoztatott a Csongrád Megyei Főügyészség.
Ötvenmillió forint óvadék letétele esetén szabadlábra helyezné a bíróság Czeglédy Csabát; az ügyészség fellebbezett – tájékoztatott a Csongrád Megyei Főügyészség.
közgyűlés után2018.06.26. 21:42

Beváltotta a reményeket a Szent Márton-kártya

Hagyományos közgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartottak a frakciók képviselői kedd délelőtt a városházán.
Hagyományos közgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartottak a frakciók képviselői kedd délelőtt a városházán.
szombathelyi közgyűlés2018.06.25. 21:03

Újabb szakaszokon kell fizetni a parkolásért – Születés fája lesz a tónál a megyeszékhelyen

Biztonságos városban élünk, lesz teniszcentrum a Késmárk utcában, bővül a fizetős parkolási övezet, dr. Czeglédy Csaba már nem önkormányzati képviselő. Ezekről is szó volt a városi közgyűlésen hétfőn.

SZOMBATHELY2018.06.07. 20:08

Testületi ülés helyett sajtótájékoztató

Csütörtökön 9 órakor a baloldali frakció megjelent a városházán és sajtótájékoztatót tartott abban az időpontban, amelyet az április 26-i közgyűlésen a júniusi közgyűlés tervezett időpontjaként a polgármester megjelölt.

költségvetési csalás2018.03.20. 13:25

A törvényszék helybenhagyta  Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását

A Szegedi Törvényszék jogerősen helybenhagyta a Czeglédy Csaba előzetes letartóztatásának elrendeléséről szóló nyomozási bírói döntést - tájékoztatta Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.

Bűnügy-csalás2018.02.16. 14:12

Már kilenc iskolaszövetkezet ügyében folyik nyomozás Czeglédy Csaba ellen

Már kilenc iskolaszövet ügyében, mintegy 6,3 milliárd forintos vagyoni hátrány okozása miatt folyik eljárás Czeglédy Csaba ellen – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-t.

Csalás áldozata lett István2017.11.09. 18:13

Megdöbbentő foglalkoztatási praktikák a Czeglédy-féle szövetkezeteknél

Bár levonták tőle a gyermektartás összegét, azt nem utalták tovább az arra jogosultaknak, így elveszítette a lakását Csóka István. 
Bár levonták tőle a gyermektartás összegét, azt nem utalták tovább az arra jogosultaknak, így elveszítette a lakását Csóka István. 
nincs munkabér2017.10.24. 09:00

Czeglédy-ügy: Nyugdíjasoknak is tartoznak

Nemcsak diákokat és felnőtteket, de nyugdíjasokat is érint a Czeglédy Csaba nevével fémjelzett iskolaszövetkezeti büntetőügy.
Nemcsak diákokat és felnőtteket, de nyugdíjasokat is érint a Czeglédy Csaba nevével fémjelzett iskolaszövetkezeti büntetőügy.

Legfrissebb

Agyrém

Külön pénzt ígér Ukrajnának az EU költségvetéséből Marta Kos

Új információk

Tragédia a Vasi Vasemberen – Újabb részletek derültek ki a 62 éves sportoló haláláról

Döbbenetes

Hatalmas számokkal dobálóznak az ukránok

Tragédia

Meghalt egy 17 éves római fiú, miután ráomlott a saját kezével ásott homokgödör a strandon

Álláshirdetések

Álláshirdetés feladása

Legnépszerűbb

Műszakira mész? Ezekért most buktatják a kocsid!

Tragédia a strandon: játékból eltemették, megfulladt a homokban egy 17 éves fiú

Borbás Marcsi megmutatta az őrségi kertjét - egy csoda, ami ott van

Bejelentette a Telekom: egész éjszaka nem lesz internet

Bulvár-celeb

Nocsak

Bővült a család Hide the pain Haroldéknál

19 órája
Nocsak

Bővült a család Hide the pain Haroldéknál

19 órája
Környezetszennyezés

Hamarosan több nanoműanyag lesz az óceánokban, mint víz (videó)

20 órája
Környezetszennyezés

Hamarosan több nanoműanyag lesz az óceánokban, mint víz (videó)

20 órája
Már nem titok

Ezt teszik a japánok, hogy gyorsan fogyjanak

2025.07.10. 21:27
Már nem titok

Ezt teszik a japánok, hogy gyorsan fogyjanak

2025.07.10. 21:27

Közélet

Talán palotaforradalomtól tart?8 órája

Korlátozza a saját embereit Magyar Péter

Büszkeség9 órája

Dining Guide 2025 - ez a vasi étterem befőzte magát az ország elitjébe

Körkép10 órája

Kőszegdoroszló közös ügyük: a falut együttműködéssel lehet építeni

Digitália

NASA űrszonda

Sohasem láttunk ilyen közeli képeket a Napról (videó)

17 órája
NASA űrszonda

Sohasem láttunk ilyen közeli képeket a Napról (videó)

17 órája
Takarékoskodás okosan

Mesterséges intelligenciával vezérelt otthoni kütyük, amik csökkentik a számlánkat

23 órája
Takarékoskodás okosan

Mesterséges intelligenciával vezérelt otthoni kütyük, amik csökkentik a számlánkat

23 órája
Csodálatos világegyetem

Új kutatások támasztják alá a bizarr elméletet, hogy Földünk egy óriási kozmikus üregben van

2025.07.10. 06:00
Csodálatos világegyetem

Új kutatások támasztják alá a bizarr elméletet, hogy Földünk egy óriási kozmikus üregben van

2025.07.10. 06:00

VAOL

Vas vármegyei hírportál

A VAOL kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva
A VAOL kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva
Süti beállítások
Mediaworks Content First
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
  
Regionális hírportálok
Bács-Kiskun - baon.huBaranya - bama.huBékés - beol.huBorsod-Abaúj-Zemplén - boon.huCsongrád - delmagyar.huDunaújváros - duol.huFejér - feol.huGyőr-Moson-Sopron - kisalfold.huHajdú-Bihar - haon.huHeves - heol.huJász-Nagykun-Szolnok - szoljon.huKomárom-Esztergom - kemma.huNógrád - nool.huSomogy - sonline.huSzabolcs-Szatmár-Bereg - szon.huTolna - teol.huVas - vaol.huVeszprém - veol.huZala - zaol.hu
Közélet
magyarnemzet.huszabadfold.huhirtv.huorigo.hu
Gazdaság
vg.hufigyelo.huagrokep.hu
Magazin
astronet.huautomotor.hulakaskultura.hulikebalaton.hunapidoktor.humindmegette.hutravelo.hudietaesfitnesz.huvitorlazasmagazin.huvidekize.hutvmusor.hu
Bulvár
borsonline.huripost.humetropol.hulife.hushe.hu
Szolgáltatás
ingatlanbazar.hufreemail.hukoponyeg.huvidea.hulapcentrum.hu
Rádió
radio1gong.huhirfm.hu