Romturisták járják Magyarbüksöt

A Strém patak gyors sodrása elvezet a borászatáról híres településhez, majd annak egyik szögletébe, Leopold Unger házához. A 81 éves férfi az eltűnt Magyarbüks utolsó élő lakója. Igaz, ő nem menekült, szülei eladták a házat. Úgy tíz-tizenkét gyerek lehetett, köztük én, és vártuk a tanítót. Az magyar volt, Szilágyi Sándornak hívták, és Csákányból küldték ki. De nem sokra ment, mert csak egy-két gyerek tudott magyarul, a többi németül. A határ ott ment a falu alatt, a karácsfai (Hagensdorf) iskola és templom tízpercnyi gyaloglásra esett. A csákányi meg másfél órányira , emlékezik Leopold. Aki azt is elmondja, hogy édesapja, Jozef, ott, a mára erdővé lett temetőben nyugszik. Végül is 1938-ban jöttek el, de, mint mondja, a vasfüggönyig személy szerint vissza-visszajárt.

De ez már egy másik történet. Orbán Róberttel vágunk neki az egykori falunak. A gondosan művelt földeket gazos sáv töri meg, amely domboldalba hajlik. A sáv helyenként áthatolhatatlan, de önkéntesek már vágtak csapákat. Itt-ott öreg almafák tűnnek elő, kettétörve. Aztán tégla csikordul a talpunk alatt, majd kis tisztásra érünk: mohásodó sírkeresztek. Itt volt a temető , mondja kísérőm, aki pontos eseménytörténetet vezet a néhai faluról. Közigazgatásilag Csákánydoroszlóhoz tartozott, plébániailag Karácsfához. Kényes helyzetbe került a falu Trianon után, hiszen az államhatár a szélső házaktól csupán pár méternyire húzódott. Ez nem volt gond 1937-ig, Ausztria hitleri bekebelezéséig. Onnantól magyar tanító okította a gyere-keket. Nem sok sikerrel, mert a lakosság többsége német anyanyelvű volt. Aztán 1946-ban megneszelték, hogy a szomszédos Nemesmedvesről deportálták a svábokat. A falu döntött, s egyetlen éjszaka alatt kiürült. Vittek, amit tudtak. Jószágokat, bútorokat, szerszámokat. Szerencséjükre a földjeik osztrák területen voltak.

Törtetünk az erdősült részen, egyszerre újabb térségecske bontakozik ki. A kidőlt, elszáradt óriás fák alatt betontömböket látni. A helyi kutatók információi alapján könnyen beazonosítható. Ez a vízimalom maradéka. És itt volt a faluközpont, az iskola és egy vendéglő. A látvány egyszerre szomorú és borzongtató. Az enyészet diadalt ült az elmúlt csaknem hetven évben. Nehéz elhinni, hogy itt valamikor egy eleven magyar falu lüktetett... Mintegy felkiáltójelként a bokrok mögött különös vasfüggönyre figyelmezünk. Ezt már a magyarok húzták fel, állítólagos vadjaik védelmére. 



Orbán Róbert az "új vasfüggönynél", amely kettészeli  néhai települést. A magyarok húzták fel, védelmezve a vadat Fotó: Benkő Sándor