A szülő fizikailag és érzelmileg is túlterhelt - Az énidő nem luxus: alapvetés

Mindannyian szeretnénk a lehető legjobb szülője lenni gyermekeinknek. Olykor azonban mérhetetlenül elfáradunk. Amíg nagyon kicsik a gyerekek, folyamatosan rendelkezésükre állunk. Esetleg tapasztalatlanságból fakadóan szorongunk. Máskor a gyerek habitusa olyan, hogy a végletekig kifárasztja szüleit jelzéseivel, vagy azzal, hogy folytonos figyelmet követel. Az óvodáskorra a szülőn már nagyon markánsan jelen lehetnek a tartós kimerültség jegyei. Folyton ingerült, felcsattan, felemeli a hangját – amit ő maga is indokolatlannak érez aktuálisan. Ha elkönyveljük ezt úgy, hogy ez a természetes – minden szülő fáradt, nyűgös, nyúzott és ingerült –, az nem visz jó irányba – mondja bevezetőjében a pszichológus, és hozzáteszi: nem kell tökéletesnek lennünk – legyünk csak elég jók.

 Tapasztalata szerint szülőként sokan eljutnak egy olyan pontra, amikor azt érzik, egyszerűen nincs több erő bennük. Nincs tovább. Ez gyakrabban megtörténhet akkor, amikor egészen kicsi a gyermek. Tényleg eljöhet az a pont, amikor a szülők, gyakran az anyukák úgy érzik, hogy az erejüket meghaladó feladatot vállaltak a szülőséggel. Ez pedig szorongással, sőt komoly félelmekkel jár. Mindez az óvodáskorra is megmaradhat, esetleg jött az újabb testvér, vagy akár több is. Az tudja csak igazán, aki ebben benne van, aki egyszerre harcol a családi békéért és önmagával. Mardossa a bűntudat, hogy csendre vágyik, nyugalomra, énidőre. A bűntudat azonban érzelmi méreg. Talán vigasz lehet mindenki számára, hogy a legtöbb szülő hasonló cipőben jár – mondja Arendt Anna. 

Szerinte a szülői kimerültséggel azért kell foglalkozni behatóbban, mert a tartós kimerültség reményvesztettséggel, állandósult kedvetlenséggel párosul – egy idő után pedig átcsaphat a kimerültség szülői kiégésbe, ami veszélyes lehet a szülő és a gyermek számára is. A család egysége és harmóniája sérül, a család diszfunkcionálisan fog működni. A szakember álláspontja szerint a szülői kiégést három aspektus jellemzi: fizikai és érzelmi kimerültség, a gyermekektől való érzelmi távolságtartás, a szülői szerepben való alkalmatlanság érzése. Egyik alapja, hogy az egész társadalom arra van kalibrálva, az életünk minden területén százszázalékosan teljesítsünk. Ha nem, akkor ránk sütik az „alkalmatlan” bélyeget, és azt szégyenként éljük meg. Egy álságos és fals érzelmi-társadalmi környezetben nagyon nehéz szembenézni emberi, szülői gyengeségeinkkel, és kimondani, hogy segítségre van szükségünk. Kimondani azt, hogy időre van szükségünk ahhoz, hogy rendbe szedjük magunkat, rendezzük sorainkat. Kimondani, hogy félünk, rossz szülőnek érezzük magunkat, elfáradtunk – véli. 

– Az általános álláspont szerint a jó szülő ilyesmit nem érezhet, nem gondolhat. Pedig dehogynem. Pontosan akkor válunk majd elég jó szülőjévé gyermekeinknek, ha belátással vagyunk ezen a területen, ha fókuszálunk saját igényeinkre is – addig, amíg nem késő. Akkor leszünk kiegyensúlyozott, érzelmileg elérhető, meleg szeretetet közvetítő, minden jó forrása a gyereknek, ha van miből adnunk – hangsúlyozza. Szerinte fontos, hogy merjünk szembemenni az elvárásokkal, vállalni önmagunkat, emberi gyengeségeinket. Merjünk beszélni az érzéseinkről, kérjünk segítséget. Vagy szervezzünk segítséget akár oda-vissza szívesség alapon más anyukákkal. Felejtsük el az összehasonlítgatást más családokkal, más szülőkkel. Legyünk őszinték, hitelesek, mert ha önmagunknak merünk felmentést adni, akkor merünk majd másoknak is. Lényeges, hogy az énidő nem luxus, hanem alapvetés! 

Ne várjuk meg a teljes kifáradást, nem merülhetünk ki végletesen, mert az egyenes út a kiégéshez. Ha a következő jeleket tapasztaljuk magunkon, akkor álljunk meg, és kérjünk segítséget: ha elveszítünk mindenféle motivációt olyan tevékenységek iránt, amiket régen kedveltünk, ha csapdában érezzük magunkat, ha többet dohányzunk vagy más függőségek kerülnek elő, ha állandó kimerültséget, fizikai tüneteket – mint szédülés, fejfájás, izommerevség, folytonos ingerültség – érzünk, ha állandósult a feszültségünk a pár- és egyéb emberi kapcsolatainkban, ha magányosnak és rossz, alkalmatlan szülőnek érezzük magunkat. Ahány család, annyiféle megoldás adódhat aztán ahhoz, hogy elég jól csináljuk szülőként azt, amit csinálnunk kell.