Egy házi gondozót kísértünk Kondorfára – Naponta látogatja a rá bízott időseket

Hétköznapokon Őriszentpéteren és Kondorfán látogatja a rá bízott időseket Pappné Molnár Klaudia. A Zalamenti és Őrségi Szociális Alapszolgáltatási Intézmény 27 éves munkatársával a város központjában találkozunk. Kilenc óráig a nagyobb bevásárlást már elintézte, a szomszéd falu felé menet az autóban mesél: – Egy éve szereztem szociális gondozói képesítést, öt hónapig az ivánci szociális otthonban alkalmaztak, de a két kisfi am mellett nehezen bírtam a 12 órás munkarendet. Váltottam, most szerencsére helyben van a munkám, amit nagyon szeretek. Nem gondoltam, hogy ilyen helyzetbe csöppenünk. Kicsit mindenki jobban fél most, de muszáj mennünk az idősekhez. A családtagjaik most kevésbé látogathatják őket, ők sem nagyon mernek kimozdulni, így több feladat jut nekünk, és számítanak is ránk. Persze minden szabályt betartunk, sűrűn fertőtlenítünk, kesztyűt húzunk, és maszkot viselünk – meséli. A házi gondozók munkájához empátia és rengeteg türelem is kell, ezek adottak Klaudiánál.

– A nagymamám nagyon közel állt a szívemhez, de már nyolc éve nincs velünk. A párom mamájához is nagyon ragaszkodtam, tavaly ősszel ő is meghalt. Szívesen vagyok idős emberek társaságában, még ha zsémbesek is néha. Ők számomra így szerethetők – mondja. Naponta nyolc idős embert látogat végig. – 7 óra, fél 8 körül kezdek a boltban, igyekeznem kell, hogy 9-ig elintézzem a bevásárlást a kondorfaiaknak. Dél körül érek vissza Őriszentpéterre, a helyieknek akkor veszem meg az alapélelmiszereket, tisztítószereket. A boltban beszerezhető dolgokon túl leginkább beszélgetni vágynak. Változó, hogy mennyi időt töltök egy-egy háznál, van, akinél fél órát, máshol akár egyet is.

Kicsit mindenki jobban fél most, de muszáj mennünk az idősekhez

Előkerülnek régi történetek, érdeklődnek, mik az új fejlemények koronavírusügyben, kérdeznek a fiaimról, akikre most felváltva a nagyszülők vigyáznak. A kondorfai Alvég utcában gondozott portához érünk, a 83 éves Fábián Istvánné házához. Tejet, kefírt, pudingot, kenyeret kért Ilus néni. A bejáratnál bekészítve a kályhába való fa, paprikapalántákat nevel az ablakban. Maszkban – ő szájkosárnak nevezi – várja Klaudiát, 1355 forintot számol ki pontosan a kezébe, majd megbeszélik, holnapra kell-e valami. Ha semmi, a váltótársa, Timi, ha tud, akkor is benéz, ígéri Klaudia. Ilus néni parasztasszony, nem tud lemondani a kertről, a földről, a munkáról. Nyolc tyúkja van, tojást legalább nem kell hozatnia. Egész életében tartottak tyúkot, hiába pörölnek vele a gyerekek, ez már így marad, mondja. A fiai Bajánsenyén, Szentgotthárdon élnek, naponta nem tudnak menni. Nagy segítség neki Klaudia, aki még jót beszélget vele. Klaudia visszamegy a boltba a maradék holmikért, még egy bácsit és két nénit meglátogat.

Őriszentpéteren is akad dolga délután boltokban, postán, gyógyszertárban, konzultál a háziorvossal is a gondozottak ügyében. A legkülönbözőbb kéréseket teljesíti: Ilus néninek például vitt már hajpántot. Amit nem tud beszerezni, azt kis füzetébe gyűjti, ha később talál, megveszi. Vannak nehéz pillanatok, de nem adná fel a munkáját. Szükség is van rá: Ilus néni szerint olyan aranyos, mintha családtag lenne