Több hónapja dzsungelkaranténban él a szombathelyi lány a Dominikai Köztársaságban

Márai Letíciának az volt az álma, hogy beutazza a világot, és idén januárban elhatározta, hogy ezt valóra is váltja. A 26 éves szombathelyi lány már negyedik éve élt egy nagyon pörgős életet Budapesten. Marketing menedzserként dolgozott egy magyar kereskedelmi márkánál, mellette pedig zumbát és bachatát oktatott. Ezenkívül vegán gasztrotúrákat is szervezett a fővárosban. Egyik barátnőjétől hallott róla, hogy sokan dolgoznak külföldön különböző projektekben önkéntesként, amiért cserébe szállást, és teljes ellátást kapnak. Végül belevágott, feladta itthoni életét, és a Dominikai Köztársaságba költözött. Aztán néhány hónap múlva jött a koronavírusjárvány. Letícia lapunknak mesélte el kalandos történetét.

- Őszintén szólva nem volt semmi konkrét elképzelésem, hogy pontosan melyik országba szeretnék utazni – kezdte érdeklődésünkre Márai Letícia – Azt tudtam, hogy leginkább Latin-Amerikába vágyom, mert imádom ezt a kultúrát. Tanulmányaim során fél évet éltem Argentínában, és már ott éreztem, hogy nagyon közel áll ez a világ hozzám. Ha az országot tehát nem is, de a helyet biztosan tudtam, hogy leginkább mire vágyom. Régóta foglakoztatott az ökoturizmus, olyan utak és események szervezése, ami lehetőséget ad kiszakadni a rohanó városi életből. Végül a Dominikai Köztársaságra esett a választásom.

Hogy zajlott a munkakeresés és a költözés?

Hirtelen elhatározásból keresni kezdtem a lehetőségeket. Néhány órán belül 20 jelentkezést küldtem ki, és két nap múlva már meg is kaptam az első válaszokat. A dominikai Unique Exotic Hotel volt a legszimpatikusabb, és munka szempontjából is nagyon jónak találtam, mert online marketingest kerestek. Pár levelezés és egy hosszabb skype interjú után pedig fel is vettek. A költözés nem jelentett különösebb problémát, egy nagy bőrönddel és egy hátizsákkal elindultam, hogy beköltözzek a földi paradicsomba.

Pontosan mit csinál egy önkéntes egy a dzsungel közepén lévő hotelben? Hogy nézett ki egy átlagos napod?

El Valle (a völgy – szerk.) így hívják ezt a területet, ami a Dominikai Köztársaság északi részén található. Itt a turizmus még nem számottevő, ezért a természet szinte érintetlen. Amerre az ember jár banán, kakaó és mangófák veszik körül. Fehér homokos a tengerpart, kristálytiszta a víz tele halakkal, az állat és a növényvilág is nagyon gazdag. Rengeteg vízesés található a környéken, végtelen a lehetőség a túrázás szerelmeseinek. Térerő egyáltalán nincs, internet is csak pár wifi ponton van, de a járvány ideje alatt is mindig megtaláltam a módját, hogy minden nap jelezni tudjak az otthoniaknak. A hotel egy kis halászfalu mellett található 120 lakossal. A hoteltulajdonosok nagyon vigyáznak az itteni érintetlen természetre, eddig sikeresen elkerülték a nagyobb hotelláncok megjelenését a területen.

Az én feladatköröm végül sokkal változatosabb lett, mint ahogy azt előzetesen gondoltam. A közösségi oldalak kezelése, fényképek, videók készítése mellett sokat foglalkoztam a vendégekkel is. A hotel bemutatása, a kert bejárása, de a közelebbi dzsungeltúrák is a feladatom része lett. Olyan is előfordult, hogy a konyhának szüksége volt mangóra az esti vacsorához, és akkor mi mentünk el a dzsungelbe mangót szedni. Így gyakran a napi elvárt 5 óránál többet dolgoztunk, de annyira szórakoztató volt a munka, hogy egyáltalán nem bántam.

A koronavírus-járvány hatásait mikor lehetett érezni Dominikán?

Márciusban megjelentek az első regisztrált esetek, tőlünk 200 km-re. A kormány azonnal reagált, és gyors szankciókat léptetett életbe. Dominika ugyanis szinte teljes mértékben a turizmusból él, és a vírus megjelenésekor is folyamatosan érkeztek külföldiek az országba. A betegség gyors terjedése miatt igyekeztek azonnal leállítani a légiforgalmat, és megkértek minden külföldi turistát, hogy térjen haza. Minden hotelnek, étteremnek, turizmussal foglalkozó üzletágnak azonnal fel kellett függesztenie a tevékenységét. Pár hét múlva pedig kihirdették a karantént. A megbetegedési adatokról lényegében senki nem tud semmi pontosat. Igazi harmadik világbeli ország, ahol nehéz reális információt kapni a helyi médiából. Azt tudjuk informális csatornák útján, hogy a sűrűn lakott városokban itt is sok a megbetegedés, de biztosat nem tudunk.

Egyéni döntés volt, hogy nem utazol haza, hanem maradsz, vagy így alakult és nem volt más választásod?

A kormány intézkedései természetesen ránk is vonatkoztak, a hotelt bezártuk, a helyi személyzet hazament. Mi önkéntesek pedig nem tudtuk, hogy mit tegyünk. Hazamenjünk, vagy itt maradjunk? Nehéz döntés volt. Reméltük, hogy a hely elszigeteltsége miatt sokkal lassabban fog terjedni a vírusjárvány, sőt titkon bíztunk abban, hogy ide sose fog elérni a pandémia. Ugyanakkor lelkünk mélyén féltünk attól, ha mégis megérkezik a járvány, akkor mi fog történni. A dzsungel közepén egészségügyi ellátásra nem igazán számíthattunk. Továbbá felmerült bennünk, ha egyre több megbetegedés lesz, akkor a helyi lakosság esetleg ellenérzéssel fordul felénk, külföldiek felé, minket hibáztatva a koronavírus miatt. A járvány kitörésekor elterjedt a hír a szigeten, hogy a koronavírus csak a fehér emberekre veszélyes és csak őket fertőzi. Mi lesz, ha megtapasztalják, hogy ők is megbetegedhetnek? Vagy mi történik, ha hónapokig fennáll ez a helyzet és a hoteltulajdonos egyszer csak meggondolja magát és azt mondja el kell hagynunk a hotelt? Hová megyünk? Nem lehetett sokat vívódni, viszonylag gyorsan kellett dönteni, a repülőjáratok leálltak.

Végül mindhárman önkéntesek itt maradtunk: egy amerikai fiú, egy luxemburgi fiú, és én a magyar lány. Egyik napról a másikra teljesen megváltozott az itteni élet is. A gyönyörű hotel kiürült, hirtelen átalakult a „saját házunkká”. Ezzel pedig kezdetét vette „karanténéletünk” a dominikai dzsungelben. Már nem önkéntesek voltunk, a menedzser se volt menedzser többé, hirtelen egy lakóközösség lettünk. A dominikai menedzser, a 3 külföldi önkéntes és egy helyi dominikai fiú.

Hogyan teltek a napjaid a járvány kitörése után?

Mindenki saját szobát kapott a hotelben. Mondhatom elég komfortos egy 200 dollár/éjszakás szobában tölteni a karantént. Kiosztottuk a különböző feladatokat magunk között, amit eddig a takarító személyzet végzett és elkezdtük kialakítani napi rutinunkat. Minden reggelt egy közös jógával és meditációval indítunk és tesszük ezt most is. Ezután, aki akar még edz és majd közösen eszünk. Utána mindig takarítunk, rendben tartjuk a hotelt, tesszük, amit kell, a délutánokat pedig a tengerparton töltjük. Este közösen naplementét nézünk és meditálunk, végül közösen vacsorát főzünk. A napi takarítás azért nem egyszerű, nem egy családiházat vagy egy budapesti kis apartmant kell tisztán tartani, hanem egy egész hotelt. Őszintén szólva, még soha életemben nem takarítottam ennyit, mint a karantén alatt.

Hogyan élted meg ezt a helyzetet? Mennyire voltatok elszigetelve a civilizációtól?

A koronavírusjárvány minket is váratlanul ért. Feltételezem mindenhol a világon nehéz volt lelkileg megélni ezt a bizonytalan helyzetet. Én itt, az otthonomtól és a szeretteimtől távol még nehezebb helyzetben voltam, de a kezdeti nehézségek viszonylag gyorsan oldódtak. Az első 3 hétben szigorúan tartottuk a karantént, a kis közösségünk szinte teljesen izolálódott. Kezdetben nagyon féltünk a helyiektől, mert azt láttuk, hogy ők nem veszik komolyan a karantént és távolságot sem igazán tartanak. Kimerészkedve azt láttuk, hogy az emberek továbbra is az utcán voltak. Vasárnaponként a tengerparton baseballoztak, együtt halásztak, a helyi trafikok nyitva voltak, minden változatlan volt, kivéve azt, hogy eltűntek a turisták. A helyiek annyira biztosak voltak abban, hogy ide a völgybe sose fog betörni a vírus, hogy békésen folytatták hétköznapjaikat. Tudták, hogy a hatóságok sose jönnek ide a völgybe, így nem tartotta be senki a szabályokat.

Ami nagyon érdekes még, hogy kezdetben nem csak itt a völgyben vették lazán ezt a helyzetet a dominikaiak. Ahhoz, hogy megértsük az ittenieket, tudni kell, hogy a dominikai emberek kultúrájukból adódóan az utcán élik a közösségi életüket. Egész nap az utcán vannak, ott beszélgetnek, együtt iszogatnak, táncolnak, főznek. Mindent együtt csinálnak, nagy csoportokban. Még az európai embereknek is nehéz otthon maradni, hát még a latin-amerikaiaknak. A karantén kihirdetése után folyamatosan azzal volt tele minden hírportál, hogy hány embert tartóztatott le a rendőrség a karantén megszegése miatt. Az emberek továbbra is a tengerparton voltak, barbecue partikat tartottak, így sorra vitték el őket. Az az érdekes eset állt elő, hogy kevesebb ember került kórházba a vírus miatt, mint ahányan a rendőrségre.

A mi saját, szigorú 3 hetes karanténunk után biztosak voltunk abban, hogy nincs fertőzött a völgyben, így mi is egyre bátrabbak lettünk, elkezdtünk újra a helyi közösségbe járni. Hirtelen a karanténunk már nem csak a hotel volt, hanem maga a természet, az egész völgy. Elkezdtünk a helyiekkel túrázni és felfedezni a titkos vízeséseket, a magas hegyekben található ültetvényeket. Esténként a csillagokat nézve a helyiek az őslakosokról és a misztikus vudu tradíciókról meséltek. Időnként úgy éreztem magam, mintha egy filmbe csöppentem volna, annyira különleges, távoli volt az élmény, aminek részese lettem.

Az élelmiszerellátás miatt sosem aggódtunk, mert nagyon gazdag a természet, ami körbevesz minket. Mindenhol gyümölcsfák – mangó, papaya, kókusz – maracuja földek, rengeteg gumós növény, nem beszélve a végtelen mennyiségű főzőbanánról. Így nem kellett rólunk gondoskodni, elláttuk saját magunkat. Egyedül az ivóvíz okozhatott volna problémát, mert azt a tőlünk 40 percre lévő városból hozzák, de szerencsére ezzel sem volt idáig probléma.

Mit mondanak az illetékesek, mikor lesz reális esélyed hazajutni?

Még nem tudom pontosan, hogyan tovább, vajon meddig tartható fenn ez az állapot, mikor indul be újra a turizmus, mikor lesznek újra gépek haza Magyarországra. Egy biztos, ha hazamegyek, magammal fogom vinni ezt a sok tudást, amit itt a karantén alatt felhalmoztam, és beépítem az otthoni projektjeimbe. Legfőképp a Brunch and Talk nevű podcast csatornánkra gondolok itt, amit az egyik barátnőmmel csinálunk közösen. Ez az első olyan magyar nyelvű podcast csatorna, ami az önismeret, mentális egészség, nőiesség, spiritualitás témáit dolgozza fel.