Frissen Vasból

2021.05.08. 19:23

Óriási szombathelyi siker a Robotprogramozó Országos Csapatversenyen

Két hatodik osztályos fiú – Horváth Mihály, az Oladi Általános Iskola és Vincze Bence, a Nyitra Utcai Általános Iskola tanulója – csapatban első lett kategóriájukban a XII. Robotprogramozó Országos Csapatversenyen.

Tóth Kata

Fotós: © Unger Tamás

Tesztpálya, forráskód, színszenzor, startpozíció és versenyrobot – a robotprogramozásban mindennapi, legtöbbünk számára azonban ismeretlen fogalmak. Nem úgy Bencének és Misinek, akik 12 évesen Dirty Blocks fantázianevű duójukkal jelentős előnnyel nyerték meg a Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium által meghirdetett XII. Robotprogramozó Országos Csapatversenyen a II. kategóriát. Mindstorms EV3 legórobotokat kellett programozniuk. Egy előre elkészített pályán útvonalkövetési, alapvető robotprogramozási és akadálypálya jellegű feladatokat oldottak meg előre összeépített robotra írt programok segítségével.

Horváth Mihály és Vincze Bence a tesztpályánál. Robotokat programoztak különböző feladatok végrehajtására
Fotó: Unger Tamás

Összesen négy feladattal birkóztak meg, a megoldásokat a zsűri saját robotjaival tesztelte, és a megvalósítás precizitása alapján pontozta. A fiúk elmondása szerint az számított leginkább, mennyire átlátható és rövid a megoldás. Mindehhez használhatták a rendelkezésre bocsátott tesztpályát és csapatonként egy számítógépet a szükséges programmal, valamint egy előre megépített EV3 robotot. A fiúk a Nyitra iskolában működő CROM Robotika Klub foglalkozásain találkoztak, de leginkább autodidakta módon tanulnak programozni. Közös munkájukat kissé hátráltatta, hogy nem találkoztak személyesen az egy hónapos felkészülés alatt, külön dolgozták ki a megoldásokat, aztán „összemixelték” a legjobb végeredményért. A robotika mindkettejüknek szenvedélye: legközelebb ott a helyük májusban a Szombathelyi Robotversenyen.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában