2021.05.29. 12:30
Példaképével dobolt a tízéves Varga Julcsi – fotók, videó
Egy tízéves kislány, Varga Julcsi álma teljesült azzal, hogy együtt dobolt Kovács Vikivel, a Weöres Sándor Színház tagjaiból alakult a Mágikus Mintha zenekar dobosával.

Fotó: Cseh Gábor
„Julcsi a szabadidejében dobol, szeptembertől igazi dobfelszerelés mögé ült. Nagy boldogság lenne a számára, ha közösen dobolhatna Kovács Viktóriával, aki a Zrínyi-iskola pedagógusa és szuper dobos”, írta levelében az anyukája. Innentől nem volt más dolgunk, mint hogy felkerestük Vikit, akiről kiderült, hogy szuper szervező is. A Gargantua együttes próbatermében jött létre a találkozó, Jánny Zoltán kölcsönözte a dobfelszerelését.
Gyereknapi kérés: Julcsi dobol
Az első percekben kicsit elfogódott Julcsi a The White Stripes együttes Seven Nation Army számát bátran és ügyesen dobolta, aztán Viki is odaült mellé a hangszerhez. Hamar kiderült, hogy Mágikus Mintha-koncerten látta először a példaképét Julcsi. Nem telt bele 10 perc, kopogás hallatszott a próbaterem ajtaján, és a színészzenekar tagjai dugták be egymás után a fejüket „véletlenül erre jártunk” felkiáltással. És ha már jöttek, másfél év kihagyás után próbáltak is egyet, természetesen Julcsival a dobok mögött.
Kiemelt képünkön: Akkor leszel jó dobos, ha nagyon határozott vagy – Julcsi életre szóló tanácsot is kapott Kovács Vikitől
Gyereknap 2021
- A pósfai Horváth családé a pálya – fotók
- Luxusautóval egy kör Püspökmolnáriban – Horváth Miki elöl, hátul kipróbálta a hófehér bőrüléseket – fotók, videó
- Felnőtteket megszégyenítő bátorsággal vett részt egy kutya műtétjén, állatorvos szeretne lenni az egyházasrádóci lány
- Az ötéves Dávidnak nagy vágya teljesült – fotók
- Ugyanaz volt a kérésük gyereknapra – Mindkét kislány nyeregben érezhette magát – fotók