Frissen Vasból

2021.06.04. 21:00

Felavatták a nemzeti összetartozás terét Felsőcsatáron

Ehhez hasonló létesítmény létrehozására azok a települések folyamodhattak kormányzati támogatásért, amelyek a trianoni döntés után kinyilvánították szándékukat, hogy továbbra is a magyar hazához szeretnének tartozni. A Leghűségesebb Falvak közül elsőként Felsőcsatáron avatták fel az újonnan elkészült parkot, összekötve az összetartozás napi megemlékezéssel.

Tersztyánszky Krisztina

Nemzeti összetartozás, Megújult környezetet és új elnevezést kapott Felsőcsatáron az általános iskola központi épületével szembeni korábbi világháborús emlékpark. Ezentúl ez az utcarészlet lesz a nemzeti összetartozás tere, amelynek ünnepélyes avatását június 4-én, pénteken délután 3 órakor tartják. Avatóbeszédet mond dr. Hende Csaba, a Parlament alelnöke, a térség országgyűlési képviselője.20210604, Felsőcsatár,ut, Vas Népe / Unger Tamás

Fotó: Unger Tamás

Konczér Katalin, a település polgármestere a támogatást megköszönve elmondta, hogy a most létesült emlékhely egy hálózat részeként zarándokpontként szolgálhat majd azok számára, akik szeretnék leróni tiszteletüket a hűségüket kinyilvánító falvak előtt. A továbbiakban Szedlacsek Emília, a pályázat lebonyolításában közreműködő Magyar Nemzeti Művelődési Intézet szakmai igazgatója mondott köszöntő szavakat, kiemelve, hogy a békediktátum évfordulója ma már nem gyásznap, hanem minden magyar összetartozásának ünnepe.

Dr. Hende Csaba, a térség országgyűlési képviselője, az Országgyűlés alelnöke ünnepi beszédében groteszk és elhibázott döntésnek nevezte a Versailles-ben aláírt békeszerződést, amiről még Vlagyimir Iljics Lenin is megállapította, hogy egy következő világháború csíráját rejti magában. A veszteségeket felidézve viszont arról is megemlékezett, hogy az egykor Felső- és Alsócsatáron élő emberek bátor döntése máig égő, világító fáklya. Élteti bennünk a reményt és erősíti az összetartozás érzését, hiszen akkor a német és horvát ajkú lakosság is hazája, István király Magyarországa mellett döntött.

Az ünnepi beszédek után Várhelyi Tamás plébános Isten áldását kérte az emlékhelyre, majd a helyi óvodások, iskolások és a Rozmaring énekkar adott ünnepi műsort. A koszorúzást követően a résztvevők a játszótérnél folytatták az ünneplést, ahol az őrtüzet is fellobbantották.

A négymillió forintos pályázati támogatásból Felsőcsatár önkormányzata a templomépület mögötti „szigetre”, a volt Hősök terére álmodta meg az összetartozás terét. Az elburjánzott növényzetet kitakarították, a korábban is meglevő háborús hősi emlékművet a most kapott „Rendületlenül” feliratú bronz relieffel együtt egy csatári kőtömbre, méltó központi helyre telepítették át. A parkot tereprendezést követően térkövezéssel, kertépítéssel, zöld sövénnyel alakították ki, az emlékmű mögé pedig egy tiszafát ültettek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában