A mackók nézhetik és képzelik: Szendiszűcs István új képei a séi faluházban

Péntekről szombatra virradóra, nagyjából éjfél körül, Szendiszűcs István megosztott egy képet a virtuális térben a Facebook könyvelése szerint: Red Mant színes luftballoncsokor röpíti a felhők közé, a sarokban a kék tonettszék lábánál mackó üldögél, ég alatt, vagy tenger mélyén. Értelmezzük úgy, hogy Red Man örül, hiszen pénteken délután kiállítás nyílt a séi faluházban alteregója és hasonmása, Szendiszűcs István új képeiből.

Mostanában valahogy még nagyobb öröm összefutni, találkozni, mint korábban – és egyre többször éri utol az embert valami különös deja vu-érzés, hogy ez valamikor, egy másik világban megvolt már, persze mégsem egészen így. Talán mert múlik – vagy csak játszik – az idő.  

Pénteken délután kiállításmegnyitóra megyünk a séi faluházba, amelynek impozáns, tágas belső tere egyenesen a Pantheont idézi: a kupola közepén mintha oculus lenne, ott árad be a fény. Hogy miféle istenek laknak itt, ki tudja, az alkotás istene és piros inges koboldja biztos velünk van. Pásztorházi György gitározik,  talán épp Kimnowakot énekel. Régen volt az is.

Szendiszűcs István Új képek című kiállításának megnyitóján a házigazda szerepében Nagy Róbert polgármester a házigazda szerepében köszönti a népes közönséget, mint mondja, megtiszteltetés, hogy a faluház befogadhatta ezt a tárlatot. Rasperger József grafikus – úgy is, mint két lábon járó vasi képzőművészeti lexikon – tágabb kontextusba helyezve nyitja meg a kiállítást: saját, személyes élményeit mozgósítva idézi föl a több mint negyven évvel ezelőtti kezdeteket, amikor a neovantgárd nyitás nyomán Szombathelyen, a vasi képzőművészetben is föltűnt az az új utakat kereső fiatal generáció, amelynek képviselői Vasi Műhely néven szerveződtek csoporttá. „Szűcs Pisti” a 70-es évek elején könnyű kezű grafikusként  tette le névjegyét a műhelyben, amelyet Vértesi Péter fogott össze. Szendiszűcs István pályáján fontos szerepet játszik a kerámia, az üveg, a fotó. Ahogy Rasperger József fogalmaz: bármihez nyúl, alkotás lesz belőle. Az Új képek címmel megrendezett kiállítást az invenciózus „újrahasznosítás” nyomán készült  táblaképek uralják: Rasperger József felhívja a figyelmet a ragyogó színekre, a rétegek, a faktúrák szépségére és a jellegzetes Szendiszűcs-motívumokra. És arra is, hogy az időközben szintén mesés-színes műalkotássá változtatott parkerdei házikójában – a határon –  élő-küzdő  művész körül szerencsére mindig vannak barátok, támogatók, például éppen Sében, akik nem hagyják magára.

A vendégek között itt vannak (a teljesség igénye nélkül)  Pozsonyiék, itt van Varga Ibolya a Szendiszűcs-képeket is rendszeresen ajánló szombathelyi Isis Galériából, hogyne lenne itt Konti Zoltán – csütörtökön együtt rakták ki a képeket, morgások és mosolyok közepette –, itt vannak Gediék. H. Nagy Kati azt mondja, különösen jó látni, hogy a régi házuk ablakkeretei keltek új életre Szendicsűcs István által.  

Ezek a képek tényleg ablakot nyitnak erre a színes, sokszor mintha szomorú, mégis derűs és főleg szeretetre méltó  világra, amely egyrészt Szendiszűcs Istváné, másrészt a miénk. Az ablak – határ, de összeköttetést teremt.

Az alkotó piros ingben fogadja a gratulációkat – és előbb-utóbb talán arra is rá lehet venni, hogy lássa el kézjegyével a képeit. Igaz, annyira felismerhető ez a kicsi, egyúttal végtelen birodalom, hogy a kézjegy csak ráadás. A Szendiszűcs-világban otthonos mackók egyszer csak idevarázsolják Tandori Dezsőt; de hiszen ők ketten egy kicsit mintha még hasonlítanának is (itt egy sapka, ott egy sapka). Itt egy mackó, ott sok mackó. A mackó mind kíváncsi, mondja Tandori: „(...) Ki tudja, épp hol ülnek, / Ki tudja, épp mit néznek; / De mert örökké nézhetik, / Becsukják néha a fél szemük, / S csak képzelik / EZT AZ EGÉSZET!”

Az Új képek című Szendiszűcs István-kiállítás június 26-áig, naponta 14-től 18 óráig tart nyitva a séi faluházban, a Szabadság utcában.