Szobrász volt, könyvtáros lett - Gyergyák Jenőről alig tudunk valamit, pedig a művei itt állnak vasi településeken

Azokról az alkotókról szokás cikket írni, akiknek az életpályáját – ha nem is minden részletében, de – ismerjük, s fontosabb műveit „a szakma” is számontartja. A Gyergyák Jenőről itt-ott megjelent apróbb adatok csak fokozzák a bizonytalanságunkat, mégis érdemes felidézni az alakját, mert az általa készített szobrok és emlékművek vasi településeket díszítenek, és akad egy-két olyan alkotása is, amelyet valahol távolabb állítottak fel. 1893-ban Nagykanizsán született. Az elemi iskolát Szombathelyen végezte, majd a kőszegi bencés gimnáziumba íratták be. Neve egy rendőrségi körözésben is felbukkan – no nem bűncselekmény miatt, hanem azért, mert elsős gimnazistaként, 10 évesen, mezítláb megszökött az internátusból. Megtalálták, vis - szavitték, de nem sokáig maradt kőszegi diák. 

A Gyergyák Jenő név a következő évben már a „kizártak” rovatában szerepel. Nem tudjuk, ki figyelt fel művészi tehetségére, ki volt a mentora. Pestre került, ahol a Stróbl Alajos vezette szobrászati szakiskola növendéke lett. Stróbl akkor az ország egyik legismertebb művésze volt, Gyergyák nála sajátította el a szobrászszakmát. Ez középfokú végzettséget jelentett, s lehetőséget arra, hogy később szobrásziparengedélyt szerezzen. Ez a megjelölés kicsit rangosabbnak számított, mint a kőfaragó elnevezés. Az iskola elvégzése után Németországban vállalt munkát. A világháborúban három évig szolgált katonaként. A húszas évek elején Mayer Sándorral dolgozott együtt. Ő a háború előtt a Szentpétervári Művészeti Akadémia tanára volt. Orosz hadifogolyként került hozzánk, s itt is ragadt. (1956-ban kivándorolt Ausztriába.) 

Őt tekinthetjük Gyergyák Jenő második mesterének. A vasvörösvári (ma: Rotenturm, Burgenland) hősi emlékművet 1922-ben még közösen készítették. A talapzaton mindkettejük szignója szerepel. Gyergyák 1924-ben önállósította magát, műhelye előbb a Sas, majd később a Szent Márton utcában volt. Vállalkozását a kezdeti időkben sikeresen vitte. Nagy igény volt a világháborús hősi emlékműre. Több helyen az általa benyújtott terv nyerte el a bírálók tetszését. Így ő készíthette el például a Komárom megyei Agostyán, Baj és a ma Tatabányához tartozó Alsógalla emlékművét is. Tevékenysége azonban elsősorban Vas megyéhez kapcsolódott. Az ő alkotása többek között a háborúban elesettek tiszteletére állított nyőgéri hősi emlék is. Szombathelyről később Náraiba költözött, a legtöbb munkája e településen, illetve a környékén (például Toronyban, Pornóapátiban) található. Nemcsak emlékműveket készített, hanem síremlékeket és egyházi témájú szobrokat is. 

Főleg műkővel dolgozott, a 20- as és 30-as években az volt a legolcsóbb és viszonylag tartós szobrászati alapanyag. Gyergyák a második világháborút követő egy-két évben még kapott néhány megbízást, ám később a megrendelők elmaradtak, ezért fel kellett hagynia e tevékenységével. Rövid időre bekapcsolódott a közéletbe, 1946–1947-ben a megyei tanács tagja volt. Az 50-es, 60-as években „kultúrmunkásként” dolgozott. Ő volt a falu könyvtárosa, amellett tudósításokat küldött az újságoknak. 1955 tavaszán a Vasmegye című lapban arról számolt be, hogy 10 évvel korábban hogyan találkozott az első szovjet katonával. Ugyanebben az évben, de már decemberben a Szabad Földben is megjelent egy rövid levele, amelyben arról írt, hogy Szombathelyen, a Thököly utcában építkezés közben római feliratos kőfaragványokat találtak; a kutatók lehetségesnek tartják, hogy Isis szentélyének maradványaira bukkantak. Gyergyák 1965-ben hunyt el. A halotti anyakönyvben a foglalkozásaként nem az szerepel, hogy szobrász vagy kőfaragó, hanem az, hogy könyvtáros.