Gegő Elek szombathelyi kötődése, itteni sokrétű tevékenysége

Az itteni ferences rendház lakója volt akkor is, amikor a moldvai magyar telepekről írt – nagy jelentőséggel bíró, hiánypótló – munkája 1838-ban Budán megjelent. Ez volt az első nyomtatásban megjelent összefoglaló mű a csángókról. Gegő Elek sokat írt, de ismertté ez az egyetlen műve vált, ez is inkább csak azok között, akik érdeklődnek a moldvai magyarság története iránt. Nála ez az érdeklődés gyermek- és ifjúkorából eredt.

Csíktapolcán született, Csíksomlyón nevelkedett, mindkét településen gyakran találkozott csángókkal. Szülőhelyéről az ország másik „végvonalára”, a morva határhoz közeli Malackára került, ahol belépett a ferences rendbe. Később Pesten tanított s az akkori tudományos élettel a nyelvészet és a nyelvújítás révén került kapcsolatba. A moldvai utazásra 1836-ban szánta rá magát. Ahogy az Akadémiának küldött jelentésében írta: „Felmelegülve honom iránti legszentebb érzéstől, eltökélém magam’ a’ Moldvába teendő utra…”

Az utazásra hivatali teendői miatt alig három hét állt rendelkezésre. A Gyimeseken át Forrófalváig ment, majd onnan föl Szabófalvára, aztán vissza Erdélybe. Hazatérte után elkészítette az Akadémia szempontjai szerint összeállított részletes jelentést. Ebben nemcsak saját „úti élményeit” írta meg, hanem belefoglalta az általa felkutatott, de kéziratban lévő írott forrásokat is. A leírásból egyértelműen kiderül, hogy Gegő a keletre szakad magyarok további kutatását látta szükségesnek, s ebbe már nemcsak Moldvát, hanem Bukovina és Besszarábia területét is beleértette.

Moldvából történt hazatérte után nem sokkal Gegőt Pestről Szombathelyre helyezték át. Egyházi előljárói úgy látták, hogy prédikációi és egyéb megnyilatkozásai barátságtalanok a Habsburg-házzal szemben. Gegő nem titkolta liberális meggyőződését. Nem száműzték, csak áthelyezték. Azt, hogy ez utóbbi lépés, döntés hátterében az óvatosság állt-e vagy inkább a szervilizmus, nehéz eldönteni. Gegő Elek mindenesetre Szombathelyen sem maradt tétlen. Itt fejezte be a Népoktató című művét. A könyv kéziratban maradt. A cenzúra közbeavatkozása miatt akkor nem jelenhetett meg, sokkal később az Országos Pedagógia Központ és Múzeum gondozásában 1997-ben látott napvilágot.

Gegő Elek a ferencesek templomának vasárnapi „hitszónoka” volt. A hitélethez kapcsolódó napi feladatok mellett Csepy Dömötör házfőnökkel együtt ő is részt vett a szombathelyi kisdedóvó (a „százéves óvoda”) megszervezésében. Mindemellett rendszeresen tudósította a Társalkodó című pesti lapot.

A történeti témák mellett szívesen írt olyan eseményekről, kezdeményezésekről, amelyekről úgy gondolta, hogy elősegítik a polgárosodás ügyét. Ilyen kezdeményezés volt például az Emberszerető Egyesület megalakulása és az általa létesített ispotály ügye, a rohonci gazdász­iskola és a leánynevelő intézet.

1842 táján Gegőt ismét a „keleti utazás” gondolata kezdte el foglalkoztatni. Elhatározta, hogy megtanul törökül, s közben az életében is radikális változás állt be: megvált a ferences rendtől, pályáját világi papként folytatta. Zichy Domonkos veszprémi püspök vette pártfogásába. Gegő minden bizonnyal tőle remélt segítséget a későbbi utazásai megszervezéséhez is.

1843-ban Vassurányban a Zichy- (korábban Sigray-) kastélyban volt a lakása, onnan aztán Nagyvázsonyba költözött tovább. 1844 októberében, Pozsonyban halt meg.

Ha Gegő Elek szombathelyi éveit hozzuk szóba, akkor meg kell emlékeznünk D. Mátai Mária nyelvészről, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Nyelvtörténeti Tanszékének nemrég elhunyt tanáráról is. Sok mindent, amit ma Gegőről tudunk, tőle tudjuk. D. Mátai Mária érdeklődésének középpontjában a nyelvész Gegő állt, de amikor csak tehette, lokálpatriótaként mindig felhívta a figyelmet Gegő Elek szombathelyi kötődésére, itteni sokrétű tevékenységére is.