Jövő héten lesz a Cseresznyéskert premierje

Az 1904-es moszkvai ősbemutató óta sokan próbálták megfejteni ezt a maga nemében valószínűtlenül tökéletes színpadi művet; ráadásul komédiát. A Cseresznyéskert népszerűsége ma is töretlen - talán éppen végérvényes megfejthetetlensége okán.

Jordán Tamás, a szombathelyi előadás rendezője az örök diák , Trofimov Ányához intézett monológját idézi a második felvonásból - mint fényes példát a Cseresznyéskert időszerűségének bizonyítására: Gondolja el, Ánya: a maga nagyapja, dédapja és minden őse úr volt, jobbágytartó, eleven lelkek birtokosai, maga tényleg nem látja, hogy minden szem cseresznyéről, minden levélről, minden fatörzsről emberi lények néznek magára, tényleg nem hallja a hangjukat?... Eleven lelkeket birtokoltak - ez persze hogy átalakította mindannyiukat, az ősöket és a mostani utódokat is, úgyhogy az édesanyja, maga, a nagybátyja már nem is veszi észre, hogy kölcsönökből élnek, a más számlájára, akiket maguk az előszobájuknál tovább nem eresztenek... 

Legalább kétszáz évvel el vagyunk maradva, minálunk még a szó szoros értelmében nincsen semmi, nincs határozott viszonyunk a múltunkhoz, csak filozofálunk, panaszkodunk, hogy unatkozunk, vagy isszuk a vodkát. Pedig annyira világos, hogy csak akkor fogunk tudni élni a jelenben, ha először megváltjuk a múltunkat...

Kölcsönök, eladósodás, panaszkodás és filozofálgatás, megváltatlan, rendezetlen múlt, hamis nosztalgiák. A cseresznyéskert nincs - ideje volna ezzel a ténnyel szembenézni.

Tegnap éppen annak a báli jelenetnek a próbájára néztünk be, amelynek láthatatlan hátterében - a városban - zajlik a birtok árverése. A birtokon bál van - de hol késik Ranyevszkaja fivére?

A színpadon valósággal megtestesül a finom, pasztell, csehovi szépség: a fából készült díszlet - a szecessziósan kanyargó virágmotívumokkal, amelyek például a csipketerítőn és a női öltözetek mintázatában is vissza-visszaköszönnek - mintha magát a gyönyörű, virágba borult cseresznyéskertet jelenítené meg. A háttérben az a zsidó zenekar játszik, amelyet Ranyevszkaja korábban emleget: hogy egyszer majd meg kellene hívni őket. Magasra csap a hangulat, de a spontán mulatság benyomását természetesen csak pontosan megtervezett koreográfiával lehet elérni.

A párok - köztük a 9700-ban már kipróbált, jól helytálló színházi technikai személyzet, valamint a Homo Ludens tagjai - egy-egy szem mandarint igyekeznek tánc közben összehajolva, a homlokukkal megtartani. A viháncolásban és a Sarlottát követő mutatványban azonnal megjelenik a jelkép: a mandarinok lebegnek a bizonytalanságban, ég és föld között; elég egyetlen mozdulat, és a földre hullanak.

A színpadi idő szerint ezekben az órákban dől el a birtok sorsa. De nem lehet nem gondolni arra, hogy hamarosan dönt a szombathelyi közgyűlés is: remélhetőleg arról, hogy a (volt) HEMO színházi célú fölújítását mielőbb el kell kezdeni. A színház eleven lelke már úgyis jól érzi magát: régen beköltözött ide.