napokon belül elveszik a lehetőség

2021.01.02. 09:01

3,6 milliárd forintnyi lottónyereményt nem vettek át eddig

Egészen elképesztő összegű nyeremény ragadt bent a briteknél a különböző lottósorsolásokon: a klasszikus Lotto, a Thunderball és az EuroMillions nevű játékok szelvényein.

2020-ban összesen nagyjából 9 millió font, azaz 3,6 milliárd forint, nyereményt nem vettek át.

Legalábbis eddig.

A szigetország nyereményszabályzata szerint minden nyertes szelvény tulajdonosának 180 napja van arra, hogy jelentkezzen az összegért.

És ha azt hinnénk, ez a kilencmillió rengeteg apró nyereményből jött össze, tévedünk! Ebben ugyanis csak az 50 ezer font feletti nyeremények szerepelnek. Van benne több egymilliós és egy félmilliós nyertes szelvény is – melynek fényében végképp érthetetlen, miért nem jelentkezett egyikért sem eddig a tulajdonosa – írja a Bors.

Fotó: Shutterstock

Ennyire jól megy nekik? Aligha. Minden bizonnyal olyan nyerő szelvényekről van szó, amiről egyszerűen megfeledkezett a tulajdonosa – így a brit lottójátékok szervezője, a National Lottery arra kér mindenkit: ellenőrizzék az otthon porosodó szelvényeket, az említett 9 millióból ugyanis több 2020-as nyeremény határideje már januárban lejár.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!