Kérdéseket küldtünk

2023.05.12. 18:15

A Szova stratégiai igazgatója is már Gyurcsányék pártjában

Többször foglalkoztunk az elmúlt napokban a témával: számos jel mutat arra, hogy megnőtt Gyurcsány Ferenc pártjának befolyása a szombathelyi önkormányzaton belül. Kérdéseinkkel Szuhai Viktor tanácsnokot is megkerestük.

Tömböly Ágnes

Kopcsándi József a közgyűlésben, már a DK-ban politizál

Forrás: VN-archív

Fontos pozícióban lévő embereket "halászott el" a DK az elmúlt hónapokban az MSZP-ből: Horváth Attila költségvetésért felelős alpolgármester mellett Kopcsándi József önkormányzati képviselő is bejelentette, a Demokratikus Koalícióban folytatja a politizálást. "Nagyon köszönöm a megtisztelő fogadtatást a DK Kongresszusán. Nagyon sok tettre kész, tiszta szándékú ember közt lenni felemelő érzés" - írta a február 5-ei DK-s pártkongresszusról Facebook-oldalán Kopcsándi József, aki számos fotót is közzétett.

Miért lehetett fontos Kopcsándi József átigazolása Gyurcsányék pártjába? 
Az önkormányzati képviselő régi, megbízható politikusa a baloldali közösségnek: 2014-ben és 2019-ben is sikerült nyernie egyéni választókerületében és képviselői helyet szereznie. Azonban talán ennél is fontosabb: a politikus a 100 százalékban önkormányzati tulajdonban álló Szova Nonprofit Zrt. stratégiai igazgatója. Ingatlankezelés, -fejlesztés, vagyonhasznosítás, hulladékgazdálkodás, ipari park funkció, útjavítások, továbbá a Tófürdő, a Kalandváros, a Műjégpálya üzemeltetése és a parkolásgazdálkodás is a Szova feladatai közé tartozik.

Ismert az is, tavaly februárban közgyűlésen került terítékre az önkormányzati gazdasági társaságok szervezeti rendszerének átalakítása.A javaslatot a Szova NZrt. dolgozta ki. Az akkori elképzelés szerint a városüzemeltetési feladatokat ellátó, kizárólagos önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságokat a későbbiek során holding szervezeti formában működtethetik. A javaslatban az is olvasható volt, hogy a Szompark Kft.-t, a Vas Megyei Temetkezési Kft.-t, a Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola Nonprofit Kft.-t apportálhatná az önkormányzat a Szova NZrt.-be, aminek jogi akadálya nincsen. Nem kérdés: a város életében meghatározó szerepe van a Szová-nak, így a vállalat stratégiai igazgatója komoly befolyással bírhat.

Támogatná-e Czeglédy Csaba alpolgármesteri kinevézését?

Kérdésekkel fordultunk a DK helyi politikusához, Szuhai Viktor tanácsnokhoz, hogy megtudjuk: egyetért-e azzal a véleménnyel, mi szerint megnőtt a szombathelyi önkormányzaton belül a DK befolyása. Rákérdeztünk arra is, támogatná-e Czeglédy Csaba alpolgármesteri kinevezését, ám egyelőre nem kaptunk választ.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában