Frissen Vasból

2021.09.28. 12:38

Megyei II: Nyolcat rúgott a Tanakajd, hetet a Nádasd, hatot a Körmend – fotók

Több mérkőzésen is rengeteg gól született: A remeklő Nádasd 7-1-re ütötte ki a tavaly még megyei I-es Rum együttesét.

Kelemen Attila / Tóth Gábor

A 7. forduló mérkőzéseivel folytatódott a küzdelem a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság északi és déli csoportjában.

Északi csoport

Uraiújfalu–Gérce-Vásárosmiske 2-0 (0-0). Uraiújfalu, 150 néző, vezette: Marácz Z.

Uraiújfalu: Horváth B. – Szabó M., Varga Zs. (Agg), Gáspár (Pungor N.), Gallen, Kollárits, Tóth D., Pungor Sz., Fehér, Keszei, Németh B.

Gérce-Vásárosmiske: Fehér – Németh T., Máthé (Kiss T.), László, Lerik, Mórocz, Sali, Nunkovics, Kovács T. (Kiss L.), Csonka, Kövesdi (Soós).

Gólszerzők: Gallen, Pungor N.

Korrekt játékvezetés mellett a remekül futballozó hazai csapat megérdemelten győzte le sportszerűen küzdő ellenfelét. A hazai csapat a győzelemt edzője kislányának, a napokban született Jázminnak ajánlja.

Sitke–Kemenesalja 0-1 (0-0). Sitke, 100 néző, vezette: Kedves R.

Sitke: Kelemen – Szakos, Imre, Lakatos, Gyürü, Papp B., Dunai A., Sulyok, Németh M., Dunai M., Horváth G. (Bagoly).

Kemenesalja: Nagy Sz. – Kolompár (Veszprémi), Belegrai (Bodor), Bándoli (Varga R.), Őri, Dobson, Vajda, Czöndör (Smidéliusz), Lőrincz, Péter, Nagy R.

Gólszerző: Bodor.

A szép számú nézősereg előtt lejátszott mérkőzésen a hazai csapat a meccs elején kihagyta helyzeteit és ez a hajrában megbosszulta magát. A sitkei csapat közel állt a pontszerzéshez. A vendégeknél mindenki jól teljesített.

Újperint–Bozsok 0-4 (0-1). Szombathely, vezette: Gróf M.

Újperint: Janzsó – Kovács Zs., Iszak, Horváth D., Jagodits (Tóth M.), Polhammer, Horváth M., Egyed (Taletovits), Németh P. (Szabó Z.), Pintér, Hazafi (Sisak).

Bozsok: Farkas G. – Hankó, Kratochwill, Kalmár (Marti), Nagy Zs. (Németh R.), Pál (Radics), Dévényi (Iker), Dobány Patrick (Bigner), Kovács P., Tompek, Kiss M.

Gólszerzők: Hankó (2), Marti, Pál.

Sé Honvéd–Csepreg 1-3 (1-1). Sé, vezette: Farkas G.

Sé Honvéd: Földi – Szalay, Varga G., Séfer, Kovács K., Werderits, Muzsai (Bogyai), Boldizsár, Fichtacher (Nárai), Tóth F., Uri (Rada).

Csepreg: Farkas B. – Kótai, Steiner M., Kossuth, Simon (Tóth A.), Takács (Nika M.), Pócza, Nika B., Merk (Nagy D.), Steiner C. (Baranyai), Németh O. (Lukács).

Gólszerzők: Kovács K., ill. Pócza (2), Nika M.

A továbbra is több sebből vérző hazai alakulat az egyik bajnokaspiránst fogadta. A mérkőzés első félidejében egyenrangú felek küzdöttek, nem látszott a csapatok tabellán elfoglalt helyezése. A jó játékosállománnyal rendelkező vendégek próbálták nyomást gyakorolni a hazaiakra, de ez csak helyenként sikerült. Sőt a hazai csapat veszélyes kontrákat vezetett – és egy ilyen ellentámadásból a vezetést is megszerezte. Ám, egy szép átlövésből szerzett góllal rögtön válaszolt a Csepreg. A második játékrész első felében is egyenlő felek küzdöttek, aztán az idő előrehaladtával a jobb erőnléttel rendelkező vendégek kerültek fölénybe. Ez gólokban is megmutatkozott, két szerencsés találatot szerezve eldöntötték a meccset. A séiek is mentek előre becsülettel, de most ennyire futotta az erejükből. Összességében elmondható, hogy jó játékvezetés mellett a vendéglátó csak megnehezíteni tudta a bajnokjelölt dolgát.

Conoil Mersevát–Elektromol Spari 4-0 (1-0). Mersevát, 80 néző, vezette: Bedi T.

Mersevát: Patyi – Varga A. (Dénes M.), Gönye (Takács), GYŐRVÁRI, Pethő (Németh G.), Csite (Borbács), Dénes B., Orbán, Nagy Á., Czupor, BALOGH P.

Spari: Gyetvay – Barbalits (Sipos), Tóth Zs., Varsányi, Nyári, Pulai, Németh V., Kovács T., Schmidt, Bolfán, Németh R.

Gólszerzők: Takács, Borbács, Gönye, Dénes B.

Már a 10. percben sikerült vezetést szereznie a hazaiaknak Gönye Bálint szép találatával. Ezt követően is sorra vezette támadásait a merseváti csapat, és a második félidőben még háromszor kapuba talált. Így javuló játékkal idei első győzelmét és pontjait könyvelhette el.

Söpte–Szeleste-Pósfa 4-0 (2-0). Söpte, 100 néző, vezette: Talabér N.

Söpte: Németh Má. – Rómer, Németh Ma., Kovács E. (Molnár B.), Marton, Horváth B., Hujber (Udvardi), Vámos, Koszokovits R. (Koszokovits K.), Koronczai, Fogl (Mester).

Szeleste-Pósfa: Horváth L. – Pethő (Ódor), Németh B. (Csizmazia), Szele, Fülöp, Riba, Kovács A., Tóth R., Szabó B., Varga M., Földi.

Gólszerzők: Hujber (2), Mester, Kovács E.

A remekül előkészített pályán lejátszott jó iramú mérkőzésen a söptei csapat végig koncentrált, fegyelmezett játékával ilyen arányban is megérdemelt, magabiztos győzelmet aratott, a sok sebből vérző de jól küzdő szimpatikus szelestei együttes ellen.

Pecöl–Alsóújlak 4-2 (2-1). Pecöl, 100 néző, vezette: Szabó B.

Pecöl: KOLLARITS – Pálfi, Czeglédi (Kámán), Kurucz, Szemes, ISZAK, GyYÜRÜ, Illés, Németh Á., BALÁZS (Németh I.), Horváth B. (Oszkó).

Alsóújlak: Gábor – Káldi I. (Káldi M.), Kaposi, Varga K., Pados, Varga Á., Tóth Á. (Varga N.), Ódor, Ország (Hancz), Nagy Z. (Toldi), Varga R.

Gólszerzők: Iszak (2), Kámán, Balázs, ill. Kaposi, Varga R.

Kiállítva: Varga K. (68., Alsóújlak).

A hazaiak rosszul kezdték a mérkőzést, ugyanis a vendég az első valamire való helyzetét értékesítette, előnybe került. A pecöli csapat azonban nem roppant meg, tette tovább a dolgát, és a szünetre már 3-1-es előnnyel vonulhatott. Fordulás után eldönthette volna a meccset a házigazda, de kihagyta a ziccert. A vendég pedig betalált, így szorossá tette a meccset. De csak egy kis időre, mert a negyedik pecöli találat eldöntötte a három pont sorsát. Több jó teljesítmény is akadt hazai oldalon, de ki kell emelni Iszak Istvánt, aki első felnőtt mérkőzésén rögtön két gólt szerzett.

A 8. forduló menetrendje: szombat, 15.00: Kemenesalja–Uraiújfalu. Vasárnap, 15.00: Elektromol Spari–Sé Honvéd, Csepreg–Újperint, Bozsok–Sitke, Gérce-Vásárosmiske–Pecöl, Alsóújlak–Söpte, Szeleste-Pósfa–Gencsapáti.

Déli csoport

Tutitextil-Körmend VSE–Őriszentpéter 6-1 (4-0). Körmend-Horvátnádalja, 100 néző, vezette: Varga S.

Körmend: Sály – Velekei, Papp P. (Szabó P.), Horváth Á. (Káptalan), Popovics (Simon), TÖRŐ (Kocsis), Meixner, Petrovics (Horváth D.), Sákovits, Kazinczki, Szakasics.

Őriszentpéter: Tarafás – Farkas M., Kaszás, Németh A., Sály, Mihály, Mihályka, Kulcsár, Horváth A., Tamaskó (Őr), Szép.

Gólszerzők: Velekei (2), Simon, Szakasics, Törő, Kazinczki, ill. Kaszás.

A jobb erőt képviselő hazai csapat az első félidőben eldöntötte a három pont sorsát – aztán a második játékrészben kicsit kiengedett.

Tanakajd–Bajánsenye 8-1 (2-1). Tanakajd, vezette: Vass I.

Tanakajd: Filakovszky – Svób (Varga M.), Kovács G., Kölkedi, Marcz G. (Tóth J.), Marcz D., Neubauer, Pál, Kalmár, Marcz M., Könczöl.

Bajánsenye: Horváth B. (Biró) – Bacsák, Kucsera, Hodács, Luter, Kosár, Bakó, Kovács I., Horváth Z., Simon, Vörös.

Gólszerzők: Kalmár (4), Varga M., Neubauer, Kovács G., Könczöl, ill. Simon.

A múlt hétvégi bravúros Rum elleni győzelem után jó hangulatban lépett pályára a hazai csapat. Nézőcsalogató időben, gólgazdag mérkőzésen, korrekt játékvezetés mellett aratott megérdemelt győzelmet a Tanakajd a szimpatikus Bajánsenye ellen.

Csákánydoroszló–Szentpéterfa 1-1 (1-0). Csákánydoroszló, 200 néző, vezette: Németh T.

Csákánydoroszló: Baba – Albert, Danyi (Márton), Takács, Draskovics (Lónai), Dedics, Urbán (Gérnyi), Makai, Kósa, Pandur, Sárközi.

Szentpéterfa: Páll – Török (Hoós B.), Wágner K., Horváth V. (Udvardi), Skrapits (Wágner R.), Garger, Farkas H., Gaál, Jurasits, Frányi, Hoós Á. (Wágner Sz.).

Gólszerzők: Draskovics, ill. Wágner Sz.

Kiállítva: Albert (80., Csákánydoroszló).

Az egy pontnak a vendégek örülhettek jobban.

 

Horváth Ranch Kft. Nádasd–Rum 7-1 (4-0). Nádasd, vezette: Boda Gy.

Nádasd: Rejtli – Pálmai (Szabó Z.), Varga M., Gerencsér (Varga K.), Kalamár, Meskó M., Tuboly (Zsoldos), Németh Bo., Németh Be. (Csenterics), Meskó E., Burka.

Rum: Busi – Székely, Horváth T., Tárkányi, Preiczer, Molnár R. (Molnár M.), Szalai, Koronczai, Leitgeb, Horváth Á., Pásti.

Gólszerzők: Burka (2), Tuboly (2), Meskó M., Gerencsér, Németh Be., ill. Pásti.

A mérkőzés elejétől kezdve támadólag lépett fel a hazai csapat. Végig magabiztosan, mezőnyfölényben futballozva, ilyen arányban is megérdemelten tartotta otthon a három pontot. A csapat erejét jelzi, hogy az elmúlt hetek során nyújtott gyengébb teljesítmények után képes volt felállni és felszabadultan játszani. Minden egyes hazai játékost dicséret illet!

Vasszécseny–Pinkavölgye-Felsőcsatár 2-3 (0-3). Vasszécseny, 100 néző, vezette: Héra Cs.

Vasszécseny: Székely – Joó, Szalay Cs., Viszked (Maczek), Kiss B., Bori (Varga M.), Orsós, Balikó, Sásdi, Gombkötő (Zsolnai), Márok.

Felsőcsatár: Tieber – Ebergényi (Simon), Podlaviczki, Horváth L., Horváth Sz., Szabó D., Pehr, Czlenner (Mahucs), Schmalzl (Pék), Böhm, Cseri (Windisch).

Gólszerzők: Zsolnai, Márok, ill. Szabó D., Cseri, Schmalzl.

Szezon leggyengébb játékát produkálta a hazai csapat. A lelkesen játszó Felsőcsatár megérdemelten vitte el a három pontot Vasszécsenyből.

Telekes MEDOSZ–Lorry Gm Kft Szarvaskend 2-5 (1-2). Telekes, vezette: Rácz P.

Telekes: Tóth T. – Pénzes (Szakter), Németh T., Blaskovics (Tóth N.), Czövek (Büki), Osvald, Kónya, Vincze, Osbáth, Görcsi, Szakos.

Szarvaskend: Esztergályos – Velekei, Tóth A., Csillag, Jóna (Somogyi), Németh T., Kovács K. (Nagy Á.), Földes, Kis-Nemes, Kopfer, Wolf (Nagy Á.).

Gólszerzők: Vincze (2), ill. Velekei, Somogyi, Csillag, Jóna, Osbáth (öngól).

A 8. forduló menetrendje, szombat, 15.00: Bajánsenye–Horváth Ranch Kft. Nádasd, Gyöngyöshermán-Szentkirály–Rábatótfalu. Vasárnap, 15.00: Pinkavölgy-Felsőcsatár–Tanakajd, Rum–Csákánydoroszló, Szentpéterfa–Tutitextil-Körmend VSE, Őriszentpéter–Telekes-MEDOSZ.

Kérjük a csapatvezetőket, hogy a tudósításokat küldjék el a [email protected] email címre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában