2020.12.10. 18:02
A kereskedők nyakán maradhat a tűzijáték
Az idén is lehet pirotechnikai cikkeket vásárolni szilveszterre, de a kijárási tilalom fenntartásával az értékesítési pontokon negyedével eshet a forgalom. A termékek fele eleve ki se kerül a raktárakból a piacra.
Forrás: Shutterstock
Fotó: Gorodenkoff
Számtalan más szereplőhöz hasonlóan a pirotechnikai cégek gazdálkodásában is jókora lyukat ütött a koronavírus-járvány elleni védekezés, számolt be róla a vg.hu.
A nagykereskedelmi szinten évi mintegy kétmilliárdos értékű szektor alapvetően két lábon áll: év közben a rendezvényszervezéshez kapcsolódó megrendelésekből él, év végén pedig a lakossági vásárlásokból. Az előbbi 30, az utóbbi 70 százalékát adja a forgalmának. A tömegesemények betiltása, főleg az augusztus 20-i ünnepségek elmaradása, a profi fellövő vállalkozásokat sújtotta – ezekből mintegy száz működik –, a szilveszteri időszakban viszont ennél jóval szélesebb kör aktivizálódik.
Tavaly országszerte mintegy 700 értékesítési ponton (vagyis jellemzően konténerekben) árultak tűzijátékot, leginkább a multinacionális kiskereskedelmi láncok parkolóiban, kisebb részben pedig magán-értékesítőhelyeken. Közülük az idén sokan lemorzsolódnak majd, mivel a kijárási tilalom fenntartása igen negatívan hat az üzletre.
Az egyik, pirotechnikai termékek értékesítésében Magyarországon piacvezető cég kereskedelmi igazgatója, Molnár István a Világgazdaságnak arról beszélt, hogy az alapvető problémát a felhasználási időszak okozza. Itthon 2003 óta vásárolhatnak magánszemélyek legálisan pirotechnikai termékeket, és az év végén több százezren élnek is ezzel a lehetőséggel.
A vonatkozó kormányrendelet három kategóriát nevesít: az első és a második kategóriába sorolt tűzijátékok egész évben felhasználhatók, birtokolhatók, és az egész évben nyitva tartó boltokban is megvásárolhatók. A harmadik kategóriába tartozó, tipikusan szilveszteri termékek viszont kizárólag december 28. és 31. között vehetők meg a kitelepült értékesítési pontokon.
Ezek felhasználását csak december 31-én 18 órától január 1-jén 6 óráig engedélyezik. Mivel azonban ezúttal 20 és 5 óra között kijárási tilalom van érvényben, ez azt jelenti, hogy ha a döntéshozók nem tesznek engedményt, az idén mindösszesen három óra marad a közterületi durrogtatásra.
Optimista forgatókönyv szerint azokon a helyeken, amelyek egyáltalán kinyitnak, 20-25 százalékkal eshet a kereslet – mutatott rá a szakember. Várhatóan a vásárlói kosár értéke is csökken 8-10 ezerről 6-8 ezer forintra. Az árszint stagnál, drágulás nem valószínű.
A nagykereskedelemben ennél is látványosabb a járványhatás.
Az árut Kínából hozzák be, a társaságok már februárban leadják a rendelést, hogy legkésőbb az őszre megérkezzen. Ez idén is így történt, mivel az év elején még nem látszott, milyen súlyos következményekkel jár az értékesítésben a pandémia.
Több száz tonna pirotechnikai eszközt szállítottak Magyarországra, ezeknek körülbelül a fele most valószínűleg a raktárakban ragad. A termékek tárolása és őrzése tetemes kiadással jár, az említett cégnél például csaknem 40 hektáron 30 csarnokban gyűlt fel termék.
Csurig vagyunk, normál időszakban el is tudnánk adni, csakhogy most a körülmények megváltoztak.
Molnár István azt is elmondta, hogy a vásárlási roham hagyományosan december 31-én az esti órákra esik, de ezúttal aznap is legkésőbb 19 órakor be kell zárni a konténereket, ez pedig érzékenyen érinti az eladásokat.
A szakember szerint amelyik pirotechnikai vállalkozásnak van tartaléka, illetve banki mozgástere, át tudja vészelni ezt az időszakot. Ám csődhelyzetekkel is számolni kell, pláne hogy a tűzijátékpiac lábra állása – mivel szorosan leköveti a rendezvényszervezési szegmens alakulását – évekig elhúzódhat.
Koronavírus Vas Megyében
- Csekély számú fertőzött Vas megyében
- Ismét megnyithatták kapuikat az osztrák mozik
- Aki nem jogosult, az ne foglaljon! – A 12–15 éves korosztály számára szervezett védőoltásról tájékoztat a Markusovszky-kórház
- A szlovén kormány meghosszabbítja a korlátozó intézkedéseket
- Ismét több betegnél is diagnosztizálták a koronavírus-fertőzést Vas megyében
Koronavírus Vas Megyében
- Csekély számú fertőzött Vas megyében
- Ismét megnyithatták kapuikat az osztrák mozik
- Aki nem jogosult, az ne foglaljon! – A 12–15 éves korosztály számára szervezett védőoltásról tájékoztat a Markusovszky-kórház
- A szlovén kormány meghosszabbítja a korlátozó intézkedéseket
- Ismét több betegnél is diagnosztizálták a koronavírus-fertőzést Vas megyében