Frissen Vasból

2021.07.05. 14:00

Csapatmunka a kézi aratás, Olaszfán megmutatták – fotók

Gyakorlatban őrzik a kézi aratás tudását és hagyományát Olaszfán: rozsot arattak, abból zsúp készül majd. Hatodszor gyűltek össze, hogy az idősebbek felidézzék, a fiatalok megtanulják az aratás csínját-bínját.

Bakos Ágnes

– Jó szórakozást, jó marokszedést, majd én kaszálok – így köszöntötte az összegyűlteket Fodor Ferdinánd, az olaszfai aratónap ötletgazdája. Hatodik alkalommal rendezték meg a kézi aratás bemutatását, sőt Frédi a többi, a falu határában vetett terményét is jelölte. Azt mondta, azért, hogy lássák az érkezők, a krumpli nem a boltok polcain terem műanyag zacskóban. Árpát, napraforgót, repcét is láthattak az aratónapra érkezők.

„Aranykévés Olaszfa határa, bújhatok-e véled a szalmába?” – aratódal átiratát énekelte, aztán tanította Horváth Szabina, olaszfai származású énekes. Dallal adta a lendületet az aratónapnak a helyi Mama Kórus, Olaszfát pedig versben mutatta be Gellérfi Zsuzsanna – így kezdődött az aratómenet megérkezte után a kézi aratás.

– Kezdjük azzal, hogy az aratás legfontosabb kelléke Frédi, aztán az aratókasza meg a rozs – vette sorra ­Kovács István, a Hegypásztor Kör elnöke. Nemcsak beszélt a szükséges eszközökről, hanem vezette is a sort. Láthatták a helyi és messzebbről jött érdeklődők, hogy csapatmunka az aratás, közös ritmus kell az aratóknak.

Azért, hogy kévébe köthessék a levágott rozsot, kötélcsinálással kezdődött a munka. Orbán Józsefné, Ilus néni mutatta meg, hogyan készül masszív kötél, ami aztán összefogja a kévét. És mutatta azt is, amiről az asszonyok sosem feledkeztek meg egykor: árnyékos helyet alakított ki a tábla mellett az italnak, ételnek, gyerekeknek. Pogácsa és hideg víz járt körbe az aratók között, ahogy fogyott a gabona, kepébe rakták a rozsot, hogy védjék a csapadéktól és a szabadban száradjon stabilan a behordás előtt.

Hallották, látták, énekelték, megélték az aratók: „Szép kalászos Olaszfa határa, ugyan meglátlak-e valahára? Meg­érem-e azt a boldog órát, hogy vághatom véled a gabonát?”

Kiemelt képünkön: Orbán Józsefné, Ilus néni masszív kötelet készített, amivel összefogták a kévét

Ezek is érdekelhetik