Hallgassa élőben!
2021. 10. 01. 06:30 | [email protected]

Még egy esztendő, és kilép a tinédzserkorból a Prima Primissima Díj is. Az elismerések ünnepélyes átadóját hagyományosan nagy érdeklődés kíséri. Amennyiben a pandémia nem szól közbe, decemberben ismét a nyilvánosság előtt nyújthatják át az arra leginkább érdemeseknek az elismerést. Az alapító szándékának megfelelően a jelöltek listáján a magyar tudomány, művészet, kultúra és sport példaértékű teljesítményt nyújtó képviselői szerepelnek. De a közönség is újra lehetőséget kap, szavazhat a jelöltekre.

Az már most látható, hogy egyik kategóriában sem lesz könnyű dolga az ítészeknek.

Így a sportban sem, ahol Egervári Sándor labdarúgó, mesteredző, valamint Rejtő Ildikó olimpiai bajnok tőrvívó, szakedző, illetve az „ütős trió”, azaz Jónyer István, Klampár Tibor és Gergely Gábor világbajnok asztaliteniszezők szerepelnek a jelöltek között.

Egy dolog elég egyértelműnek tűnik, hogy a szavazás végén bármilyen sorrend is alakul ki a képzeletbeli dobogón, oda senki nem kerül érdemtelenül. Nem akarnám befolyásolni a voksolókat, de nekem a szívemhez legközelebb a pingpong fenomének állnak. Már csak azért is, mert több mint négy évtizede nem akadt olyan asztaliteniszező kis hazánkban, aki csak a közelükbe érhetett volna. Arról nem is szólva, hogy Berczik Zoltán szövetségi kapitány irányításával Ázsiában, a sportág őshazájában, egészen pontosan a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság fővárosában, Phenjanban diadalmaskodott az álomtrió. 1979-ben a magyar asztaliteniszsport legnagyobb diadalát aratta a világbajnokság férfi csapatversenyében a Jónyer, Klampár, Gergely összeállítású gárda. Az ő sikerük értékét talán még tovább növeli, hogy 2003 óta európai pingpongos nem tudott vb-t vagy olimpiát nyerni. Az utolsó, az osztrák Werner Schlager volt, aki egyéniben nyert aranyat. Ezt csak azért érdemes kiemelni, mert ennek a győzelemnek is van magyar vonatkozása, az osztrák fiú trénere ugyanis honfitársunk, Karsai Ferenc volt.

De visszatérve az ütős trióra, azt is ki kell emelni, hogy a phenjani diadallal együtt Jónyer Istvánnak összesen négy vb-elsősége van, Gergely Gábor és Klampár Tibor pedig egyaránt kétszer volt a világ legjobbja. Ám a bánatom is ezzel függ össze, milyen nagy kár, hogy akkoriban az asztalitenisz nem szerepelt a nyári olimpiai játékok műsorán. Mivel csak 1988-ban, Szöulban rendeztek először versenyeket ebben a sportágban. Ki tudja, mi mindent nyertek volna még ezek a fiúk, ha már mondjuk 1976-ban, Montrealban is szerephez jut a kaucsuklabda.

Címkék

Hozzászólások